2011. szeptember 10., szombat

AMIKOR A CUKRÁSZ SZABAD KEZET KAP 3. rész

Ez alkalommal olyan bejegyzést szeretnék tenni, ahol nagyobb figyelmet kap a történet is . Az egész még akkoriban kezdődött, amikor az év elején a győri esküvő kiállításon megkeresett egy ifjú hölgy , hogy érdeklődjön a tortáim felől. Az első pillanatban megfigyelhető volt, ahogyan rajongással figyelte a tortáimat és különös érdeklődéssel van a karamell virágaim felé. Az esküvő napját még akkor nem tudták pontosan, így abban maradtunk, hogy ha aktuálissá válik a menyegző felkeres és mindent leegyeztetünk.
Teltek a hónapok és egy-egy -email váltást megejtettünk, ezzel is közelebb kerülve a  pontos elképzelésekhez . Mire elérkezett a nagy nap kialakultak a pontos igények és én már tudtam, hogy valami csodálatos tortával fogom meglepni a megrendelőket a nagy napon.Annál is inkább, mivel a megrendelés Visegrádra lesz kiszállítva .Mint azt már mondottam szerencsés vagyok, mert lassan az egész országból megkeresnek a tortáimért, ami nagyon-nagy büszkeséggel tölt el.Délia- a megrendelő a sok beszélgetés után teljesen rám bízta a torta külsejét ami kérése volt az annyi, hogy az általa úgy nevezett " Józsi virágból " legyen pár a tetején. ( Azt állította, hogy " Józsi virág " nélkül nem mehet férjhez !) A színét zöld és fehér árnyalatban szeretné. A torta mellé annyi lenne még az igénye, hogy 30 db desszert is legyen hasonló stílusban. 

A torta ízei: szedres-mákos mousse, málna mousse és csokoládés túrós lettek.

Mivel nagyon szerettem volna, hogy mindennel elégedettek legyenek és kicsit be is lopták magukat a szívembe , szerettem volna nagyon kitenni magamért. Úgy gondoltam, hogy a legkedvesebb virágomat ajándékozom nekik, azt ami a leginkább "Józsi virág", ha már így rendelték.
A torta 70 szeletes / 4 emeletben.
A burkolatot kicsit tört árnyalatban képzeltem el, amihez hasonló árnyalatú szatén szalagot választottam. Ezzel teremtettem megfelelő alapot annak, hogy a tortán elhelyezett virágok jobban érvényesüljenek. 
A virágokat smaragdzöld árnyalatban készítettem el, melyek különlegessége a közepében elhelyezett mozaik technikás porzó, valamint a kecses alakú szellősen elhelyezett szirmok. 
Szerettem volna még látványosabbá tenni a tortát, ezért készítettem hozzá fehér virágokat is. hasonló elgondolással mint a zöldeket, csak itt most zártabb szerkezetet alkalmaztam.
A torta tetején a csokrot csak a zöld virágok alkotják , de az oldalsó csokornál már a fehéreknek is jutott szerep .  A négy szint közül csak az alsó és felső torta kapott szalagot, amit laposra hajtogatott masnival zártam le. Tűzésként kicsi gyöngyház szívecske alakú gombostűket használtam ami szerintem nagyon kedvesen illik a nap hangulatához. Nem kirívó és nem túlzóan giccses, inkább csak egy kedves kis apró figyelmesség .
Díszítésre a torta nem igazán szorult, épp ezért csak néhány pöttyöt kapott a második szint.
A kísérő desszertek hasonló elv alapján  készültek mint a fő attrakció , persze sokkal egyszerűbb momentumokkal, nehogy túlszárnyalják a menyasszonyi tortát. Kis aranylapocskákon helyeztem el őket így az összhatás páratlan optikai élményt nyújtott.
De mielőtt nagyon szárazra sikerülne ez a kis beszámoló inkább nézzétek meg a képeket.





















És néhány kép a desszertekről:














Hatalmas élmény volt a torta elkészítése és nagyon örültem neki , amikor elkészült és hosszú percekig csak nézegettem boldog elégedettséggel. Remélem nektek is legalább annyira tetszik, mint nekem . Szívesen látnám a véleményeket, hogy kinek miért tetszik és azt is ha nem annyira nyerő a számára .

10 megjegyzés:

  1. Tátom a számat, gondolkozom a szuperlatívuszokon, amik ehhez a gyönyörűséghez illenek, kitörlöm az eddig megírt, legszebbnek tartott jelzőket, és tovább meredek a monitorra.:)))
    Kívülről tökéletes, biztos a krémek is nagyon finomak voltak.

    VálaszTörlés
  2. Minden apró részlet a helyén van, igazán Józsis lett, minden részletről lerí az aprólékos tervezés eredménye és a szeretet ahogyan készítetted.
    azt hiszem nagyon sok boldogságot adtál vele a az ifjú párnak. A kis desszertek pedig apró ékszerdobozok.
    A zöld-fehér színösszeállításra azt hiszem meg kell érni, olyan mint a bor szeretete.......én most 38. évemben kezdek megérni rá:)

    Mestermunka ismét........de már megszoktuk Tőled.

    VálaszTörlés
  3. Csúúúúúúcs!!!De tényleg!Hozol egy szépséget,aztán a következő alkalommal egy még szebbet:)Meddig lehet fokozni?Az,hogy az ország minden szegletéből kérnek,sőt még külföldről is,ez az igazi elismerés!Nagyon sok híres cukrászda,és cukrász van ebben a kicsi országban,mégis inkább utaztatják a tortát Tőled!Gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
  4. Nekem a legjobban a porzók tetszenek, a virágokkal együtt, aminek a közepében vannak. Nagyon különlegesek! Valóban különleges a szívecskés gombostű. Csodaszépek a színek! Egyszóval az egész teszik! :)

    VálaszTörlés
  5. Mindig nagyon élvezem a tortáid történetét! Aztán pedig leragadok a fotóknál, ez nálam külön program. Egyszerűen jó nézegetni a tortáidat, elveszni a részleteiben, aztán megnézni egyben! Utána nem nagyon találom a szavakat, mert minden torta tökéletes.
    Tetszik, hogy bár mind viseli a teljesen egyedi stílusod jegyeit, mégis annyira személyre szabottak. Tetszik, hogy ugyanolyan szeretettel valósítod meg az extravagáns fekete-fehéret, a klasszikusat, az elegánsat, a picit, a nagyot, az óriás méretűt...
    Ezek a zöld virágok elképesztőek! Az én kedvenceim is ezek a virágok és persze a dáliák(?), jajj, meg a káláid, hű és a rózsák, azok a nyílott fejű rózsák! Mindezt úgy, hogy pár hónapja még nem sok jó véleményem volt a karamellről...
    A minitorták is igazán pazarok lettek, ezekkel az indákkal és a "drágakövekkel".

    VálaszTörlés
  6. Lenyűgöző, de nem mint mindig, annál most jobban. A történetet is szerettem, főleg, hogy nem úgy készítesz tortát, hogy nem érdekel, kinek lesz, hanem szívvel-lélekkel. A virágok természetesen gyönyörűek. Én azért megnézném egyszer, hogy készítesz egy fekete alapon lila virágokkal díszített tortát. Olyan igényességgel dolgozol, hogy nem győzök ámulni, mester vagy!

    VálaszTörlés
  7. Hááááát.....
    Leginkább nem jutok szóhoz, pedig tudok beszélni!
    Annyira aranyosak vagytok és annyira jó volt olvasni ezt a sok hozzászólást. Szabadságon vagyok és ma volt az első napom, egész nap kertészkedtem és autót mostam, füvet nyírtam. Most beültem a gép elé és látva ezt a sok megjegyzést , ismét megerősítést kaptam arról, hogy csinálnom kell . Élvezet a tortákat megalkotni és élvezet a dicséreteket is behajtani. Az, hogy ennyi embernek tetszik a munkám gyümölcse"tortája", fantasztikus élmény . Köszönöm mindenkinek aki rendszeresen olvassa a blogot és szeretettel várlak benneteket a jövőben is .

    VálaszTörlés
  8. Maradj az esküvői tortáknál! :) Ebben tudsz igazán kiteljesedni! Fantasztikus torta, csodás színekkel!

    VálaszTörlés
  9. Ebben is egyet értünk! Imádom a menyasszonyi tortákat készíteni és ebben élhetem ki leginkább a kreativitásom. Talán nem véletlen, hogy ez a fő profilom :)

    VálaszTörlés
  10. :-))) A menyasszony véleménye:
    A történethez hozzá tartozik, hogy tartva a Győr-Visegrád tortaszállítás bonyolultságától, mi még a szervezés kezdetén végigkóstoltuk Budapest összes favorizált cukrászdáját ( Daubner, Szamos, Angelo, Sugar Shop, Zazzi). Úgy találtuk, hogy sem ízvilágban, de még inkább küllemükben nyomába sem értek a Józsi-virágos tortáknak.
    Aki már szervezett esküvőt, az tudja, mennyire sok szolgáltatóval kerül kapcsolatba egy pár. Józsi volt az egyetlen, akiben végig biztosak voltunk, hogy szeretnék, ha az esküvőnk fényét emelné a költeményeivel.

    Igazából csak a torta miatt nem izgultam, pedig teljesen szabad kezet adtunk és nagyon jó döntést hoztunk. Mikor behozták a tortát, félő volt, hogy a feldíszített menyasszony egy kis kopott gyöngynek tűnik majd mellette. :)) Imádtuk az aprólékosan kidolgozott kis porzós virágokat. El is tettem belőle emlékbe egyet, mint ahogy a pici kis szívecskés tortatűkből is. Az szokványostól nagyon eltérő ízek is lenyűgözték a vendégeket és általában sokan nem szeretik a marcipánt, de nálunk nagyon sok vendég meglepődve mondta, hogy ez a marcipán nagyon lágy és finom!!! A kis muffin tortákra pedig azonnal rácsaptak az anyukák az otthon hagyott gyerekeknek. Az utolsó karamell darabkáig elfogyott!
    Nagyon-nagyon hálásak vagyunk Józsi! :) Szívből köszönjük!

    VálaszTörlés