2011. szeptember 20., kedd

ZÖLDES ÁRNYALATOK A MENYASSZONYI TORTÁN







Nagyon kedves felkérés ért az elmúlt hetekben, mert egy kedves fiatal pár azzal keresett meg, hogy készítsem el a menyasszonyi tortájukat az esküvőjükre. Ez önmagában még nem is olyan nagy dolog, de egy nagyon régi barátom és családja is jelen volt a nagy napon, ezért is szerettem volna egy nagyon esztétikus tortát készíteni, na és persze azért is , mert a fiatalok nagyon szimpatikusak és barátságosak voltak. Az első beszélgetésből tudtam, hogy maximálisan élvezem a bizalmukat, ami kötelez engem arra, hogy mindenben eleget tegyek az elvárásaiknak.A tortát zöldes árnyalatokban képzelték és az alapelgondolásként azt a tortát választották, amelyet Makány Márta könyvéhez készítettem. Csak itt most nem orchideával, hanem rózsával dekoráltam
Szerettem volna, ha a zöld minden adottságát ki tudom használni, ezért több árnyalatból készítettem virágokat és ezeket rendeztem csokorba. Nagyon kellemes pasztell színeket használtam, amit a torta oldalára illesztett szalag intenzív árnyalatával tettem még hangsúlyosabbá .Az alsó és felső torta burkolata rusztikus hatását, gyöngyház lüszterrel tettem még elegánsabbá. A felső torta döntött fazonú volt a csokor látványosabb elölnézete érdekében, így nagyobb rálátást biztosított a kíváncsi szemeknek.
Mivel sajnos a vendégek között nagyobb számban fordultak elő cukorbetegek, ezért készült egy kis külön meglepetés is az ő számukra. Egy zsúr torta és 8 kicsi desszert biztosított édes pillanatokat az ő számukra. Egyszerűbb kivitelben, de a menyasszonyi torta hangulatában valósítottam meg , nyírfacukorból az ő számukra.Úgy vélem ez nagyon kedves gesztus feléjük.
A torta elkészültével nagyon magával ragadott a két torta közti összhang és örömmel nyugtáztam, hogy az immár házaspár is nagyon elégedett volt a munkámmal.
Kíváncsian várom a ti észrevételeiteket is, hogy nektek mennyire volt nyerő ez a szín és forma választás.









9 megjegyzés:

  1. Azt hiszem, hogy én nem mondok újdonságot azzal, hogy ez a zöld-fehér mennyire tetszik nekem. Az is szuper jól néz ki, hogy a legfelső szint más formát kapott és kedvencem, amikor nem középen van a dísz.
    Olyan nagyon jó volt olvasni is, ahogyan írtál a tortáról!
    Kérdezni annyit szeretnék ha nem nagy titok, hogy hogyan rögzíted a virágokat a tortára?

    VálaszTörlés
  2. Ismét nagyon szépet alkottál, úgy tökéletes ahogyan van!
    Nagyon jó ízlésed és érzéked van hozzájuk.

    A belsejükről is szívesen olvasnék:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem egyik kedvenc színem a zöld. :) Szerintem nagyon szépek a színei és a felső döntött torta valóban különlegessé teszi. Egy őszi esküvőhöz tökéletes!

    VálaszTörlés
  4. Az ötletadó zöld torta nálam is nagy kedvenc, pedig nem vagyok a zöld szín rajongója!
    Viszont ami szép, az szép! Nagyon szép lett a színek és formák harmóniája!
    Az én személyes kedvencem, ha egyáltalán lehetséges választani, az a zsúrtorta! Lenyűgöz, hogy egy kis tortából egy virággal hogyan tudsz ennyire különlegeset alkotni! A különlegessége ellenére mégis inkább csak kiegészíti a fő attrakciót, gondolom ez is fontos szempont volt a készítésénél.
    Talán buta kérdés, de a nyírfacukor a torta belsejére vonatkozik és a bevonat az továbbra sem cukorbetegeknek való?

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó a színválasztás, ez a zöld fehér egyszerűen remek kombináció. Nekem egy kicsit sok a tetjén lévő virágmennyiség. Nagyon kedves gesztus a diabetikus torta, hihetetlen hogy egy két szirom így fel tudja dobni az egészet. A végeredmény nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Már a múltkor is nagyon tetszett a sötétzöld virágos torta, így ezt is gyönyörűnek találom. És ezek a szalagok annyira mennek a szépséges virágaidhoz, mindig nagyon stílusos, amit készítesz. A kicsi torta is nagyon helyes lett és a mini torták is, főleg az tetszik, hogy ezeket sem hagytad csupaszon, hanem mindegyik kapott díszítést.

    VálaszTörlés
  7. Nekem ez a zöld-fehér torta jobban tetszik, mint az előző,valószínűleg a kicsit melegebb árnyalat miatt.
    Különlegessé teszi az összhatást a ferde felső torta, ami tökéletesen eléri a célját: azaz, hogy a virágok láthatóbbak legyenek.
    Milyen ízesítésűek voltak a torták?
    Ismét gratulálok a munkádhoz!

    VálaszTörlés
  8. Nem is tudom, hogy mit mondjak,(csak is az igazat) nem számítottam ennyi érdeklődőre:)
    Gabi : A desszertek sajna nem diabetikus burkolatúak,ezt még nem sikerült elintéznem, mert nincs időm utána járni, de majd igyekszem ! Bár szerintem és a vendégek szerint is ez szép gesztus ezzel együtt is .
    Eszter : A torta Tejcsokoládés-krokantmogyorós,csokolágés-túró,szedres-mákos és tejszínes-lime ízűek voltak.

    jajj és a rögzítésről Eszternek: A virágokat ragasztom a tortára, méghozzá úgy, hogy a virágok alját megolvasztom és a tortára illesztem és a levelekkel is így teszek, egyszerű az egész :)

    VálaszTörlés
  9. Józsi, naná, hogy ez nagyszerű gesztus volt a megrendelők részéről! Azt hiszem, lemaradt az előző kommentem végéről egy "ugye?"...
    Képzeld, úgy tűnik megyek karamell tanfolyamra! Ha nálad nem látom ezeket a mesés virágokat, akkor soha senki rá sem tudott volna beszélni - most meg annyira kíváncsi vagyok, hogy nem tudom kihagyni!

    VálaszTörlés