2011. augusztus 30., kedd

MARCIPÁNFIGURA KEZDŐKNEK: MÉHECSKE


 Ahogyan azt ígértem , ma megmutatok nektek egy másik marcipán figurát, a méhecskét. A hozzávalókon kívül nincs másra szükségetek, mint egy késre és egy tollra, illetve egy fogpiszkálóra, ami a figura tartása érdekében kell. Először készítsetek a fekete színből három golyót és ezeket lapítsátok el egy koronggá, majd a sárgából is készítsetek két darabot ugyanígy . A lényeg, hogy a marcipánok szépen simára legyenek kidolgozva és hogy a fekete korongok közül a harmadik legyen kicsit kisebb a másik kettőnél.



 A korongokat kezdjük el egymás tetejére rakosgatni úgy, hogy a legalsó és a legfelső szín a fekete legyen, majd óvatosan szúrjuk át egy fogpiszkálóval.



 A fogpiszkálóra készítsünk méretarányosan egy tojás alakú marcipán golyót és óvatosan húzzuk rá.


 A szemeket és a méhecske száját egy tollal óvatosan mintázzuk meg.



 A szemgödrökbe helyezzünk előbb fekete majd fehér végül ismét fekete golyókat, amiket a toll kerek végének segítségével rétegenként megigazítunk.


 Ezután egy kicsit nagyobb sárga marcipán golyóból elkészítjük a figura orrát. Kisodorjuk a kezeit és két kicsiny cseppalakból a lábait, amiket kés hegyével kissé bevághatunk.



 Fehér marcipánból két kis csepp alakot sodrunk amit ellapítva máris kész a szárnya, lehet máris a hátára helyezni.


Kis fekete marcipánból sodorjunk neki fullánkot és két kicsi szarvacskát.


Remélem tetszett mindenkinek a kezdeményezés és legalább páran elkészítitek. Ha van olyan figura amit szeretnétek elkészíteni és elkélne egy kis segítség, akkor írjátok meg és a következő bejegyzésekben igyekszem megmutatni :)

2011. augusztus 29., hétfő

KATICA FIGURA KÉSZÍTÉSE

A kutya formánál mutatott elv alapján, most is otthoni körülményeknek megfelelően dolgozunk. A marcipán színek átgyúrása után készítsünk egy nagyobb dió nagyságú fekete golyót, amit kissé lapítsunk le korong alakúra. A szárnyakat két csepp alakúra formált piros marcipán adja, amit felpettyezünk. A katica fejét egy kisebb fekete marcipán golyó adja majd, amit toll és kés segítségével  formálunk. A képek alapján elkészítjük a szemgödröket és belehelyezzük a szemgolyókat , előbb a fehér majd a fekete részeket. A katica száját késsel bevágjuk, Szarvakat sodrunk, majd azokat is óvatosan felhelyezzük. Kevés zöld marcipánt nyújtunk és a kép alapján kivágjuk a levél alakot, majd a kés hátuljával erezetet rajzolunk rá. Ráültetjük a figurát a levélre és már készen is vagyunk.  












Tartsatok velem holnap is , amikor a méhecskét készítjük majd el ........

MARCIPÁNFIGURA KÉSZÍTÉS, KEZDŐKNEK

Mint azt már korábban ígértem szeretnék azon olvasóimnak segítséget adni, akik háziasszonyként , édesanyaként szeretnék meglepni családjukat vagy gyermekeiket egy házi készítésű tortán elhelyezett, saját készítésű marcipán figurával. Szeretném előre leszögezni, hogy ezekkel a figurákkal nem az a célom, hogy villogjak a tudásommal,(mert tudok komolyabb figurákat is ) hanem szeretnék minél több otthon fellelhető eszközökkel dolgozni.  Igyekszem minél egyszerűbb és otthoni körülmények között kivitelezhető formákat mutatni. Színes marcipánt bárki beszerezhet a nagyobb bevásárlóközpontokban . A mai figurákhoz nem kell más , mint egy kés illetve egy gömbölyű végű toll. A marcipánt használat előtt alaposan gyúrjuk át és egy kevés étkezési keményítőt is gyúrjunk bele a tartás elősegítése miatt. Figyeljünk rá, hogy minden figuránál a legfontosabb az, hogy az alapformák legyenek szépen simára kidolgozva mert így lesz a végső alakzat szemet gyönyörködtető.



Az első figura egy kutyus lenne. Azért is mert könnyen elkészíthető és azért is mert minden gyerkőc rajong értük. Az alapszínek begyúrása után  egy nagyobb dió nagyságú barna marcipánból  formáljunk előbb ey golyót és ezt szép simára gömbölyítsük ki, majd sodorjunk belőle egy rudat, aminek az egyik fele legyen vékonyabb.Kés segítségével vágjuk be mind a két végét kb: 1/3 részben , majd forgassuk ki a lábakat egymás mellé. Ezután ültessük fel a kutyus testét és formázzuk ki a lábakat.ujjainkkal óvatosan csípjük össze a hátsó lábakat, a mellső lábakat pedig kés segítségével mintázzuk meg.A figura fejét egy kisebb méretű gombócból formált csepp alakból készítjük, melynek a hegyesebbik végét egy toll segítségével óvatosan visszahajtjuk . Ez lesz a kutyus pofija, amit a testre  felhelyezünk, majd  a toll gömbölyű végének segítségével szemgödröket nyomunk bele. Ebbe tesszük a fehér, majd a fekete kis marcipán golyókat. A kutyus fülének, orrának és farkának felrakása után már csak a csont készítése maradt, amit egy kicsiny darab fehér marcipán rudacska két végének tollal való benyomásának eredményeként kapunk.




















Remélem mindenkinek tetszik a kezdeményezésem és legközelebb velem készíti el majd a katica és a méhecske figurát is :) Ígérem hamarosan készítek majd sokkal bonyolultabb és nehezebb figurákat is , de valahol ugye el kell kezdeni ezeket a bejegyzéseket is és mégsem kezdhettem a legnehezebbekkel( kis türelmet)

2011. augusztus 27., szombat

FRISSÍTŐ GYÜMÖLCSÖK A NAGY NAPRA

A nyári esküvők elmaradhatatlan kellékei a friss gyümölcsök. Színes kavalkádjuk, változatos felhasználási formájuk, üdítő hatásuk emeli az est fényét.Legyen az torta vagy desszert a lényeg, hogy jól behűtve tálaljuk. Friss vegyes gyümölcstálakkal, illetve kissé faragott dinnye kosarakkal , melyet tűzőpálcával rögzített gyümölcsökkel díszítünk , feledhetetlen látvánnyal ajándékozhatjuk meg vendégeinket. Azon túl. hogy látványban gazdagítjuk a terítéket még finom kis csipegethetőül  is szolgálnak.



  

A gyümölcsös desszertek közül a kevert-mákos lapra készített, lágy túrókrémes gyümölcsszeleteinket emelném ki. Látványban és ízkavalkádban felülmúlhatatlan. Elkészíthető torta és szeletformában is . A friss erdei gyümölcsökkel halmozott sütemények különleges ízhatást biztosítanak.



  

A lehetőségek szinte kifogyhatatlanok, mert csak a szakember fantáziáján múlik milyen finomságokkal lepjük meg szeretteinket. Apróbb és nagyobb méretű mousse vagy gyümölcskosár,gyümölcs hajó , torta, vagy desszert lesz a választásuk , mindenképp jól választanak, ha az üdítő finomságok mellett döntenek.







2011. augusztus 26., péntek

HÓFEHÉRBEN MEGÁLMODVA

Ahogyan a cím is adja ez a torta hófehérben lett megálmodva . A menyasszony kérésére szerettem volna valami hófehér költeményt készíteni, mely tükrözi a menyasszony stílusát. Az alap gondolat az volt, hogy túl azon, hogy a színe adott , legyen benne valami modern, de ugyanakkor hangulatában klasszikus. Legyen kicsit hercegnős, de ne legyen mégsem giccses . Jelenítse meg az ártatlan tisztaságot, de ne legyen elcsépelt.  Fel van adva a lecke.....
Nekiláttam a már jól ismert jellegzetes rózsáimnak, de ezúttal fehérben. A hercegnős külsőt egy szilikon-formával készített pillangó adta. A felső emeleten megjelenő kristályos háttér , egy diadém formát kontúroz. Az alsó szinten használt textúra pedig tökéletesen fejezi be a torta hangulatát. De jöjjenek a képek.









Szerintem nagyon elegáns torta lett, mely híven tükrözi a menyasszony személyiségét...... és ugye ez a legfőbb célja a munkámnak, a személyre szabott elegancia .

2011. augusztus 24., szerda

HA NEM KARAMELL, AKKOR MARCIPÁN!!!!!



Bár sajátos karamell virágaimmal szeretek a leginkább díszíteni, mert ez az én ízlésvilágom, de ha a menyasszony nem szeretne karamellt, akkor más anyagokat keresek a dekoráláshoz. Ez esetben a a marcipánt használtam és tragant virágokat . A középső torta váltakozó színei a felső tortán visszaköszönnek marcipángolyó formájában .Szerintem harmonikus , kellemes külsejű torta lett.






Ez a torta a tavalyi esküvőszezon egyik legkedveltebb darabja volt. Nagyon sok variációban készítettem el, mindig más színeket és kiegészítőket használva .
Mivel a bronzos árnyalatok voltak a tavalyi szezon színei, ezért szívesen használtam én is a tortáimon.





A bronz mellett a nagy kedvenc az elmúlt években a barna , arannyal, bézzsel vagy ekrüvel kombinálva .  Készítettem már nagyon sok variációt ezekkel a színekkel és persze ezeknél sem használtam a kedvenc anyagom a karamellt.


 

 Végül megmutatnám nektek az első fekete-fehér tortámat. Valahol itt kezdődött a szerelem :)   
Az alapgondolat az volt, hogy készítsek, valami elegáns és ugyanakkor visszafogott tortát. Legyen a klasszikus háromszintes fazon, legyen letisztult és egyszerű, de mégis elegáns és különleges. Tehát foglalja magába mindazt amit egy menyasszonyi tortának  tudni kell. Emlékszem nagyon örültem neki amikor elkészült és ma is szívesen osztom meg veletek.