2011. szeptember 3., szombat

CSOKOLÁDÉS HANGULATBAN



A mai bejegyzésemet ennek a csokoládé, bronz és fehér színekben pompázó gyönyörűségnek szentelem.        A pár aki megrendelte már hónapokkal a Nagy-nap előtt felkeresett engem, hogy legyek segítségükre a menyasszonyi torta választásban és persze készítsem is el a számukra. A menyasszony mint ahogyan az illik ezernyi ötlettel és elképzeléssel jött a megbeszélésre. Rengeteg forma és minta kavargott a gondolataimban a hozott képek láttán, de végül könnyedén közös nevezőre jutottunk. Föld színek mellett maradtunk és az volt még a biztos, hogy az általa hozott képek között talált virágot fogom készíteni a tortájukra. A változtatás annyi lett, hogy én nem marcipánból, hanem karamellből fogom készíteni. A torta díszítése csokoládéval történt és a középső tortán kapott helyet a fiatalok keresztnevének első betűje. Az általam rögtönzött indaminták eleganciát és harmóniát kölcsönöztek a tortának. A legfelső tortán a karamell virágok a bronzosra festett levelekkel és a kontúrozott szirmokkal méltó ékszerévé váltak a tortának és ezzel együtt a közös életük összefonódásának. A megrendelők egyébként már előző nap délután látták a tortát és az arcukon látható öröm és boldogság , valamint elégedettség láttán érzi az ember, hogy érdemes dolgozni és minden új alkotás egy új pár örömét jelképezi.

Most pedig jöjjenek a már jól ismert részletfotók.





Remélem nektek is legalább annyira tetszik ez a torta mint nekem és remélem nyújt annyi esztétikai élményt, mint amilyen az elkészítésének lázas izgalma volt.

1 megjegyzés: