2012. augusztus 27., hétfő

Blogszülinap csak úgy Józsisan :)







Na életeim elérkezett a nap amikor a blog szülinapját meg tudjuk ünnepelni.
Persze csak akkor, ha van rá igényetek :)
Mint azt mondtam már szerettem volna akkor megünnepelni kicsit veletek, amikor az aktuális volt, de az időm véges és nem volt rá módom.
Na most sem lesz egyszerű megoldani, de megoldom akár hogyan is !
Azt találtam ki, hogy egy kis zártkörű ...amolyan beszélgetős és barátkozós bulit tartok ahol közösen elkészítenénk a blogszülinapos tortát és ha minden jól megy akkor a résztvevőknek is adok módot a kibontakozásra. Készítenénk közösen karamellt és egy kicsit marcipánoznánk is....
Lenne egy kis eszem-iszom és persze jó hangulat amit ti biztosítanátok :D
Azt nem tudom vállalni, hogy korlátlan nagy számú vendégsereget fogadjak, ezért arra gondoltam, hogy itt a blogon jelentkezzetek névvel és lakhellyel ( természetesen nem utca és házszám )
aztán a jelentkezők közül a hétvégén kisorsolok 10 nevet akik részt vehetnének a bulin.
Azért 10 fő, mert egyenlőre úgy érzem nem boldogulnék több emberrel és nem is gondolom, hogy nekem nagy csinnadrattával kellene tartanom ezt !
A helyszínt a győri MATIAS CUKRÁSZDA biztosítja...így aki eljön az egy kicsit bepillantást nyerhet a színfalak mögé is .
A dátum: szeptember 22 szombat 14 óra.
Nagyon kérek mindenkit, hogy csak azok jelentkezzenek akik biztosan ott tudnak lenni akkor!!!
Ne vegyük el a lehetőséget másoktól.
A sorsolás eredményét vasárnap fogom közzétenni és a továbbiakat majd ezek után megbeszéljük.
A kisorsoltaktól azt kérem majd, hogy egy elérhetőséget adjanak nekem majd a fb-on.


Lesz három meghívott vendégem is akik nálam kiérdemelték a soron kívüli jelenlétet, mert  számíthatok rájuk bármikor.
Nem gondolom, hogy meglepő lesz, mert Gabi, Eszter és Orsi az a három bloggerina :)

Várom a jelentkezéseket és remélem sokatokat érdekel majd a lehetőség !


57 megjegyzés:

  1. Hihetetlenül boldog lennék, ha valamilyen égi szerencsének köszönhetően benne lehetnék a 10-es csapatban :))
    Bodnár Ildikó, Budapest

    VálaszTörlés
  2. Milyen kár, hogy másnaptól leszek Sopronban, így átadom a lehetőséget azoknak akik biztos ott tudnak lenni!

    VálaszTörlés
  3. A Balu kapitány főcímdala jutott eszembe!

    Zölei- Kocsis Blanka, Pannonhalma

    VálaszTörlés
  4. Szívesen bepillantanék a kulisszák mögé :)

    Sólya Beatrix, Győr

    VálaszTörlés
  5. A kedvenc számom a 10-es! :o)))

    Zsupán Bernadett, Törökbálint

    VálaszTörlés
  6. Nekem is hatalmas megtiszteltetés lenne és óriási boldogsággal töltene el, ha ott lehetnék köztetek! Köszönjük a meghívást és az esélyt!
    Brevák Viktória, Érd

    VálaszTörlés
  7. Szia. Én szeretnék ott lenni. :)

    Vanhallné Horváth Erzsébet Győr

    VálaszTörlés
  8. húú, de szuper lenne :)))

    Kádár Enikő Nyíradony

    VálaszTörlés
  9. én is, én is! :)
    és reméljük még sok születésnapot megél a blogotok! :)

    Berta Bianka, Szárliget

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szépen köszönöm a meghívást, hihetetlenül boldog vagyok. Már alig várom, hogy újra találkozzunk és lássalak alkotni! A "vezetéknevem" elhagyásáért pedig külön köszönet! :)

    VálaszTörlés
  11. Juhuuu :) Ugrálva futok Győrig, ha én leszek az egyik szerencsés :)

    Boronyák Katalin, Zalaegerszeg

    VálaszTörlés
  12. Nagyon Sseretnék ott lenni!:) Ángya Edit,Bodaszőlő

    VálaszTörlés
  13. Én is nagyon örülnék :)

    Pécsi Borbála, Kaposvár

    VálaszTörlés
  14. Régóta őszinte csodálója vagyok a művészetednek. Igazán izgalmas lenne bepillantani az alkotás folyamatába.
    Varga Bea

    VálaszTörlés
  15. De jó lenne ....
    Messererné Börcsök Judit, Gyál

    VálaszTörlés
  16. További sok sikeres blogévet!

    Szunai Dóra, Gyömrő

    VálaszTörlés
  17. Szívesen ünnepelnék Veletek. :)
    Bódis Orsi, Budapest

    VálaszTörlés
  18. Én is szívesen megnézném, hogy készíted ezeket a műalkotásokat. Mindegy, hogy 1-10 között hányadikként kerülök be :))
    Miklós Kati, Gárdony

    VálaszTörlés
  19. Boldogan ott lennék!
    Sándor Zsuzsa Pilisvörösvár

    VálaszTörlés
  20. Szeretnék menni, meg tudnék jelenni, boldog mosollyal és lelkesedéssel, és Soprontól igazán közel vagy!!! :)))
    Dobó Gabi, Sopron

    VálaszTörlés
  21. Szivesen ott lenék látni a Művész alkotás közben.
    Simon Gabriella Budapest

    VálaszTörlés
  22. Izgalmas lenne ellesni egy-két fortélyt :) és ott lenni, amikor ezek a gyönyörűségek készülnek :)
    Gyarmati Lászlóné Éva, Ócsa

    VálaszTörlés
  23. Nagyon boldog lennék, ha egyike lehetnék azoknak, akik ott lesznek ezen a nem mindennapi eseményen. Jaj, de nagyon király lenne!!!!! :)
    Simon Edina, Budapest

    VálaszTörlés
  24. Szupppppi lenne:)))
    Tarnóczy Orsolya, Budapest

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok!
    Én is szeretnék veletek ünnepelni! :)
    Gráczol Eszter Nagylózs

    VálaszTörlés
  26. Szia! Boldog lennék, ha ott lehetnék és személyesen is találkozhatnék Veled! Nagy csodálója vagyok a tehetségednek! Tutira ott tudnék lenni, mert éppen Győrben van dolgom! :))
    Bedő Zsuzsa Gyömöre

    VálaszTörlés
  27. Szinte a blog elindulása óta van szerencsém követni ezt az oldalt és már a FB-t is..., nagyon nagy élmény lenne számomra, ha esetleg "kisorsolódnék", de az is élmény lenne, ha a képeket és élménybeszámolókat olvashatnék a blogszülinapról. E. Szilvi, Pécs

    VálaszTörlés
  28. Nagyon szeretnék benne lenni a 10-ben :-)
    Fábiánné Székely Szilvia Rétság

    VálaszTörlés
  29. Szia.Boldog lennék ha az egyik szerencsés közé tartoznék aki ott lehet veletek.Mindig nyomon követem a munkáidat és lenyűgözőek.
    Németh Beáta Alsóújlak

    VálaszTörlés
  30. Nagyon szeretnék bepillantani a kulisszák mögé. Gyönyörű tortákat készítesz én meg szeretem a szép igényesen elkészített dolgokat.Éppen szabadnapos leszek a tervezett napon.
    Csapó Ágnes,Sopron

    VálaszTörlés
  31. Egy vágy valósulna meg, ha sikerülne a győri Matiasba bepillantanom.
    Makai Melinda, Veszprém (a barátom győri és sokat járok fel!)

    VálaszTörlés
  32. Nagyon boldog lennék, ha a kiválasztott 10 között lehetnék :)
    Szűcs Andrea, Nagymegyer

    VálaszTörlés
  33. Nagyon nagy vágyam, hogy Tőled tanulhassak! Szeretnék személyesen is boldog blogszületésnapot kívánni! :)
    Élesné G. Szilvia, Győr

    VálaszTörlés
  34. Szia Kökény Anita vagyok Kecskemétről.Igaz nemrég csatlakoztam a csodálóid táborába, de nagyon szeretnék a mesterrel találkozni, és látni munka közben.Remélem a sors kegyes lesz hozzám és találkozunk hamarosan !!További szép napot

    VálaszTörlés
  35. Mindenképpen megoldanám, hogy ott legyek, az év élménye lenne számomra! :)
    Üdv: Zelézi Zsuzsanna, Várpalota

    VálaszTörlés
  36. Szeretnék én is jelentkezni! :))) Fantasztikus élmény lenne!
    üdv: Balogh Zsóka, Győr

    VálaszTörlés
  37. Juuuuuuuuu! Én is - én is!
    Kállai Erika, Pilismarót

    VálaszTörlés
  38. Én is jelentkeznék - csak így, egyszerűen!
    Zachár Zsuzsanna, Vámosszabadi

    VálaszTörlés
  39. Én is szeretnék jelentkezni.V.Andrea Pécs

    VálaszTörlés
  40. Mivel az esküvői tortánkat is te készítetted, ezért boldog lennék, ha megnézhetném, hogy is készültek azok a gyönyörű karamell virágok. :)
    Gruics Enikő, Győr

    VálaszTörlés
  41. Nagyon szeretnék jelen lenni és látni hogyan készíted és díszíted a tortákat.
    Kiss Ildikó, Kecskemét

    VálaszTörlés
  42. Nagyon jó lenne ,igy jelentkezem!!! Vörösné Márta, Balatonfüred

    VálaszTörlés
  43. Szia. Én is szeretnék jelentkezni. Nagyon jó lenne!
    Bátoriné Zsóka Váncsod

    VálaszTörlés
  44. LÁtom már nagyon sokan jelentkeztek, de azért én is leadom szerény jelentkezésemet. Én ugyan nem készítek tortát, csak a csodálód vagyok:-))
    Az időpont a legszebb, másnap van születusnapom.
    Szívesen megnézném, hogy készül el egy torta a keze között, na és a csodás virágokról nem is beszélve:-))
    Ha egy ki csokizás is belefér, annak még jobban fogok örülni:-)Persze csak akkor, ha a szerencse kedvezni fog:-))

    VálaszTörlés
  45. Csudás lenne, ha még személyesebbé válna az élmény, amit a blog nyújt nekem, ezért szeretnék jelentkezni a szülinapi ünneplésre. :)
    Boros Szilvi, Alsópáhok

    VálaszTörlés
  46. Jaj, de jó is lenne. Azt a hétvégét úgy is Győrben töltöm...:) Seffer Lilla Szombathelyről

    VálaszTörlés
  47. Én is szeretnék! :)
    Bajcsai Brigitta - Győr

    VálaszTörlés
  48. Hát, ez nagy lehetőség!
    köszönjük!
    Máthé Károlyné, Mosonmagyaróvár

    VálaszTörlés
  49. Jó lenne benézni a színfalak mögé. :-)
    Erős Ildikó, Győr

    VálaszTörlés
  50. Nagy élmény lenne, szeretnék ott lenni!
    Soós Eszter, Sümeg

    VálaszTörlés
  51. Nagyon szeretnék a szerencsés 10 közé kerülni! :) Élmény lenne találkozni Veled, nézni, amint készíted ezeket a gyönyörűségeket.
    Dombóvári Olívia, Budapest

    VálaszTörlés
  52. Én is szeretnék bekerülni a kisorsolt szerencsés 10 közé! Tibold Józsefné, Nagyatád

    VálaszTörlés
  53. Szia,Tóthné Héder Andrea Vagyok Esztergomból.Minden héten figyelemmel követem a csodás tortáidat,már egy ideje tervezem,h elmegyek a Matiasba megkóstolni és gyönyörködni a sütikben,olyan jó lenne ezt szept.22.-én megtenni:)

    VálaszTörlés
  54. Nagyné Molnár Éva2012. augusztus 30. 6:44

    Szia Józsi!(Elnézést,hogy ismeretlenül letegezlek,de az idősebb jogán teszem)
    Igaz,még nem bátorkodtam írni a blogodba, de kb egy fél éve figyelemmel kísérem a és le vagyok nyűgözve a szebbnél-szebb tortáktól, a gyönyörű virágkompozíciókról nem is beszélve.
    Igaz nagyon messze lakok,de nagyon érdekelne minden mozzanat és boldog lennék,ha kisorsoltak között lehetnék.
    Nagyné Molnár Éva vagyok Nádudvarról (egyébként grillázst szoktam készíteni).

    VálaszTörlés
  55. Kedves Józsi! 12 éves nagylányom álma teljesülne, ha láthatná, hogyan készülnek ezek a csodaszép virágok. Szeretném benevezni őt a szülinapi bulira.
    Horváth Hanna, Veszprém

    VálaszTörlés
  56. Szia Józsi!
    Nagyon boldog lennék, a részt vehetnék a blogszülinapon!

    B. Tünde (Budapest)

    VálaszTörlés
  57. Hű de jó! Nagyon jó mulatozást a szerencséseknek! Kár, hogy csak most láttam a felhívást! :)

    http://krumplicukrok.blogspot.hu

    VálaszTörlés