2011. szeptember 29., csütörtök

MACKÓ INVÁZIÓ A MATIASBAN




Akkora sikere van a macis tortámnak, hogy amióta elkészült már nagyon sokat rendeltek. Ami önmagában nagyon megtisztelő, de szeretnék mindenkinek egy kicsit személyre szabott tortát készíteni és nem szeretnék szériagyártásba fogni. Ezért is készítem mindegyiket kicsit más formában. A mai alkalommal ismét a már sokat látott rakott marcipán burkolattal kell benneteket szembesítenem. Akárhogyan is akartam lebeszélni a vendéget, ő ezt szerette volna! de azért sikerült változtatni a tortán, mert azon kívül, hogy a macik most nem szürkék, hanem barnák, most kicsit másképpen rendeztem el őket és megtoldtam még egy kis kikandikáló macival a tortát.Bár az elején azt gondoltam, hogy a barna nem lesz majd annyira jó mint a szürke a macikból, de végül, még ha nehezebben is sikerült összehozni a színeket, teljes lett a színharmónia. A kiegészítőkben is sok barnás árnyalatot használtam ellentétben az előzővel, és teljesen más hangulatú lett a végeredmény. A feliratot és a díszítést is  csokoládéval készítettem és így lett teljes a mackó invázió a Matiasban. Úgy gondolom, hogy még nagyon sok hasonló tortát fogok készíteni a jövőben, de nem bánom, mert minden torta újabb kihívást hoz majd. Kihívást, hogy más legyen, mint az elődei !




3 megjegyzés:

  1. Nekem ez sokkal jobban tetszik. A macik arca szinte él :)
    Szerintem sokaknak különleges ez a csíkos megoldás, mert nem sokan készítik.

    VálaszTörlés
  2. A szürke macik is édesek voltak, de ahogy ezeket megláttam, rögtön széles mosoly volt a reakcióm! Annyira kedvesek!
    Továbbra is lenyűgöz, ahogyan variálod a tortákat - hogy megmaradjon bennük a személyesség.

    VálaszTörlés