2011. szeptember 13., kedd

IKER TORTA LILA ÁRNYALATTAL


Még mindig a múlt hétvégi tortáim közül szeretnék szemezgetni, de ezúttal nem leszek olyan ironikus, mint a múlt alkalommal. :)

A most bemutatásra kerülő torták egy ikerpárnak készültek. Természetesen nem is lehetne más , mint két egyforma torta .Fiatal hölgyekről lévén szó (18. szülinap) valami egyszerű, de nagyszerű tortát gondoltam készíteni nekik. Azt tudom, hogy nagyon szeretik a virágaimat és azt is tudom, hogy a kedvencük a lila szín ezért úgy döntöttem, hogy a rám bízott feladatot ismét sajátosan fogom megoldani a megadott paraméterek alapján . Arra gondoltam, hogy megajándékozom őket egy rögtönzött virággal. A lefőzött cukorból elkezdtem szirmokat kihúzni, majd az adott pillanatban lévő hangulatomnak megfelelően rögtönöztem egy új virágot,amit még senkinek sem készítettem. Elég egyszerű és gyors készítésű virágról van szó, de mégis úgy gondoltam, hogy ettől még értékesebbé vált ez a két torta.  Azért az elmaradhatatlan rózsáimból is belecsempésztem egyet-egyet.
 A torta burkolata ekrü árnyalatú volt, nem szerettem volna, ha túl hideg színben úszna a torta. Mert a lila szín az elég hűvös árnyalat és ha fehérrel valamint ezüsttel kombinálod hihetetlen rideg lesz a végeredmény. A torta oldalán ismételten ezüst szalagot tekertem körbe, amit a mostanában alkalmazott technikával készített masnival és tortatűzővel láttam el. Az igazi eleganciát a torta az indamintákkal kapta meg, melyet gyöngyház lüszterrel kezeltem.
A tortákkal készen lévén nem találtam még megfelelőnek a végeredményt, ezért a megmaradt karamellekből készítettem pár hajtást, amit a csokorba illesztve sokkal könnyedebbé vált a torta.
 A vendégek a legnagyobb örömmel fogadták a tortát és elégedettek voltak.
 Az ünnepeltek még aznap felhívtak és megköszönték a tortákat, -s mivel régóta ismert törzsvendégeimről van szó , örömmel nyugtáztam a torták sikerét.









Remélem nektek is tetszenek a torták :)

12 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek! A csíkos szalagok nagyon feldobják.

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű szépek! Megkérdezhetem, hogy mivel csinálod ezt a szép kis írókázást? Tojásfehérjés írókával vagy vajkrémmel esetleg? Mindig olyan szépen passzol a színvilághoz és nagyon finom mintázatokat csinálsz vele. Bocsi, ha már kérdezték és nem vettem észre.. :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett az új virág - nekem a hibiszkusz jut róla eszembe! Micsoda ajándék, megalkotni egy új virágot az alkalomhoz!
    Nagyon illik a tortákhoz ez a széles ezüst szalag, külön tetszik, hogy dupla masni készült!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindenkinek az elismerő szavakat:)

    Pixie a tortákon a díszítés sima glazúr, de a titka az , hogy tényleg sima és kihabosított legyen. A porcukrot több rétegből álló gézen kell átszitálni, így a cukornak tényleg csak a pora jut a glazúrba .

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek ezzel az új virággal is, nagy lila rajongó vagyok, szóval különösen szeretem. Annyira elegánsan dolgozol, mindig csodálom.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek lettek! Tökéletesen simák, egyenletes a bevonat rajtuk. Titok, hogy miből van?

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a dicsérő szavakat. A tortáimon a bevonat szamos marcipán illetve formix . Van , hogy a kettő keveréke . A titok a nagyon egyenletes átkenésben van, hogy szépen lehessen utána burkolni, illetve a legfontosabb, hogy nem szabad a burkolatot az ujjbeggyel simogatni, hanem a tenyered befeszítve határozott mozdulatokkal rádolgozni.

    VálaszTörlés
  8. Köszi szépen! :) Azért nehezen tudom elképzelni, hogy én itthon gézen át szitálgatok. Ennyi türelmem még nekem sincsen. :) Van esetleg konkrét recepted is arányokkal, vagy csak érzésre? Én nagyon ritkán írókázok, de akkor jól jönne valami bevált recept. Nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű torták!! Nagyon tetszik ez a színvilág, és az, hogy a tortákban mennyire látszik a letisztult színek, formák.... Ritkán tetszik masni, vagy szalag a tortán, nem tudtam eddig megfogalmazni, hogy miért... De most ahogy ezeket néztem rájöttem, (eddig több olyan torta volt, amiben nem illett talán bele), de ezeken a tortákon nagyon el lett találva, hihetetlenül kiemeli a torta egyediségét, különlegességét.

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm az elismerő szavakat Szilvi, ha csak annyit elértem, hogy pl: neked a masnik végre tetszenek a tortákon, akkor már megérte :)

    Pixie drága :)

    A glazúrt egy tojás fehérjéből és 8-10 dkg porcukorból készítem, amelyhez még az elején hozzáadok minden anyagot és pár csepp ecetet és így habosítom ki a tökéletes állagig .

    Ha nem akarod a macerát és csak egy tortát akarsz pingálni, akkor tökéletesen megteszi egy kis teavaj kihabosítva, illetve tejszínpor kevés vízzel kihabosítva szintén.

    Remélem tudtam segíteni és ha kész a remek írókás tortád , akkor jelentkezz nálam, had csodáljam meg ... :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépen köszönöm a gyors választ! :) Nem tudom mikor lesz rá szükség, de mindenképpen tesztelem a receptedet. Őszintén szólva fogalmam sincsen milyen az a tejszínpor, de jó tudni, hogy ilyen is létezik. :) Lehet, hogy ez a teavajas ötlet még szimpatikusabb is tortához, mert ott legalább nem kell szalmonellától rettegni! :))) Mégegyszer nagyon köszi!

    VálaszTörlés