2013. február 18., hétfő

A 10000 like parti Szegeden...

Még el sem kezdtem ezt a bejegyzést, máris úgy érzem, hogy egy egész nap is kevés lenne mindahhoz, hogy leírjak mindent ami történt és amit éreztem ezen a hétvégén...
Azért igyekszem minden fontos momentumát megragadni majd ennek a napnak, de ha valakit, vagy valamit kihagynék azért előre is elnézést kérek....

Már majd egy éves történet az ami az apropóját adta ennek a kis összejövetelnek.
Eszter és Gabi már a kezdetek óta csatlakoztak az oldal olvasóihoz és ez idő alatt közelebbi kapcsolatba is kerültek hozzám mint mások.
Kapcsolatunk már-már baráti, bár ebben az értelemben a távolság miatt vannak nehézségeink, de tudom bármikor számíthatok rájuk, ha baj van és ez viszont igaz rám is az irányukba.
Azokban az időkben jelentkeztek be az életembe, amikor még bátran nyitottam új kapcsolatokra és bizalmamba mertem fogadni őket és ez viszont is igaz. Ez azóta kicsit megváltozott, mert mára már óvatosabb vagyok, de Ők maradnak nekem....az életemben, amíg csak szeretnék...
Gabinak köszönhetem magát a fb-os oldalt is, mert ő javasolta, hogy válasszam le a blogot a privát életemről és ebben mekkora igaza lett, csak azt sajnálom, hogy ezt nem az elején tettem, mert így sok zűrtől megkímélhettem volna magam...
De most is mint olyan sokszor volt már igaza lett a női logikának és mire az első 1000 like megérkezett az oldalra ....hozzáteszem hamarabb is mint gondoltam volna ......a lányoknak egy hanyag igéretet tettem, hogy a 10000. like érkezését Szegeden ünnepeljük meg :)

Minden mint oly sok más a blogos életemben ez is sokkal hamarabb érkezett el mint gondoltam volna és mára már majd 11000 "rajongója " lett az oldalnak. Máig hihetetlen ami és ahogyan történt, de igaz és ezt fel kell fognom végre:)

A lányok az ígéretet be is vasalták rajtam és a szombati délutánt majd ötvenen ünnepeltük meg a szegedi Tisza Riwer Étteremben.
A lányok szerveztek meg mindent: a helyszínt, az ételeket, a vendégek jelentkezését és emellett még meglepetéseket és édes finomságokat is adtak nekem és a vendégeknek....
Izgatottan vártam a napot, hogy elérkezzen és mint annyi más ez is eljött és mehettem Szegedre és készülődhettem a napra......
Szegeden még soha nem jártam és kíváncsian vártam, hogy milyen lesz, mert gondolatom sem volt róla mire számítsak. A város csodás volt és nagyon patinás , a helyszín pedig lélegzetelállító, mert túl azon, hogy a faburkolat elképesztő volt és barátságos a panoráma amit ez a vízen úszó étterem adott hihetetlen. Alföldi születésűként távol minden folyótól ....világ életemben vonzott a víz látványa és ereje amit sugall.
Megérkezés és egymásnak való örömködésünk után kezdetét vette a készülődés, hogy mit, hogyan és hová és egyáltalán... :)
Mire minden a helyére került és mi is összeszedtük magunkat  a vendégek elkezdtek megérkezni a helyszínre és indulhatott a nagy találkozás a vendégekkel.
A lányok édes meglepetései is az asztalra kerültek...én pedig beizzítottam a cukorlámpákat és a bemutató torták is az asztalra kerültek.
Gabi csodás kis falatnyi édességekkel lepett meg bennünket ahol a kókusztól a gesztenyén át a mákig minden ízvilág megtalálható volt....
A terítésben is igyekezett mindenben az én ízlésvilágomnak....amolyan jellegzetes Gabis módon kedveskedni. Csoda szép volt és fincsi minden!
Eszter 10000 like tortája fekete és arany indamintáival és fekete virágával központi dísze lett az asztalnak. Az ízek erdei-gyümölcs és oroszkrém  volt igazi Eszteres kivitellel.  Soha nem felejtem el és a virág az enyém maradt !
A lányok nagyon jól összehangolták a külső látványt, mert mindenben visszatükröződött az arany és fekete színvilág és a mérhetetlen szeretet amivel készítették mindezt.

A pezsgős koccintást követően Eszter köszöntötte a vendégeket és a lányok egy kis vetítést rendeztek az elmúlt 10000like átformált verziójából...
Átformált.... igen, mert egy képregényhőst csináltak belőlem, aki buborékokban mondta el gondolatait ahogyan sokszorozódtak a like-ok .
 Megjelenítettek minden fontos momentumot, ahogyan telt az idő és egyre többen lettünk.
Ezek után én is kierőltettem pár értelmesnek tűnő mondatot magamból, mert nem vagyok egy nagy szónok és a szereplés sem az asztalom, de azért sikerült pár őszinte gondolatot kimondanom a vendégek felé és megköszönnöm a jelenlétüket.....
Az est egyik nagy pillanata az volt amikor felcsillant Paku Beáta hangja, aki bársonyos hangjával levett egy pillanat alatt a lábamról, de azt hiszem mindenki figyelmét felkeltette a szereplése, amit ezúton is nagyon köszönök neki!
Az este nem volt nagy csillaghullásra építve és nem is szerettem volna ha ilyen irányt venne, bár nagyon sok tortás és blogos kollegina képviselte magát, de egy kedves csoda azért elfogadta a meghívásom Libor Mária. Marcsival már nagyon szerettem volna megismerkedni és erre már több próbálkozásunk is volt, hogy összehozzuk, de a távolság Makó és Győr között nagynak bizonyult.
Most azonban sikerült a nagy találka és boldog voltam, hogy egy picit megismerhettük egymást.....
Marcsi híres, mára már "kötelezővé" vált ajándékot hozott a Kétmillió forintos linzerszíveket , amit ezúton is köszönök, a levendula szirupot nem is említve !
Kövesdi Réka és Kaunitz Tamás is eljött hozzám ami külön megtisztelő volt nekem. Ők készítik évek óta a fotókat a tortáimról  és kellemes meglepetés volt nekem, mikor megemlítették, hogy Budapestről lejönnének kicsit Ők is hozzám. Azt nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk igazán beszélgetni, de majd bepótoljuk még abban biztos vagyok.
Buzás Ági mézes tortaformája ami fehér terülőmázzal és fekete dekorációjával igazán szíven talált.
A vacsora után kezdetét vette a karamell vizuális bemutatása is, egy rögtönzött kis bemutatóval ízelítőt adtam mindenkinek a mindennapjaimból, bár a helyszín és a társaság sokkal látványosabb színben tüntette fel mindazt amit teszek nap mint nap.
Élveztem, hogy az emberek milyen kedves áhítattal nézték a virágokat és a tortákat ahogy a részletekből kerek egésszé állnak össze.
Hoztam magammal bemutató tortákat is, melyek felét Eszter segítségével ki is sorsoltuk a helyszínen és a boldog tulajdonosok szinte szárnyaltak az örömtől.
Bár eredetileg nem akartam, csak 3-at kisorsolni, de annyira izgatott volt mindenki és egy pillanatra mind gyermekké váltunk, ezért még párat kisorsoltunk , hogy teljes legyen az öröm.....
Amikor már minden amit elterveztünk megtörtént nem volt más, mint amit titkon mindenki várt!
Szabad a gazda lett a karamell lámpa és az azon elterülő cukor :)
A lányok ismét gyermeki boldogsággal és lázzal vetették bele magukat a munkába és kisebb nagyobb sikerekkel, de mindenki kicsit kipróbálhatta magát.
Az egész délután és est egy pillanatnak tűnve eltelt és véget ért mindaz amit úgy vártam.
Sok dolgot teremtett a pillanat amit nem terveztem...terveztünk be  a lányokkal és sok plusz esemény is keletkezett ami nem volt betervezve, de talán ettől vált különlegessé ez a nap .
Az emlékek viszont  az enyémek maradtak és remélem mindannyiunk egy kis közös élménye lesz mindörökre.....

Soha nem gondoltam volna, hogy az amit csinálok ennyi embernek fog tetszeni és ennyi embert megismerhetek általa, de mára már nem bánom azt a pillanatot, amikor elkezdtem a TORTA ÉS KARAMELL blog írását.
Rengeteg kedves emlék az amit elteszek magamban erről a napról és rosszabb napokon majd elővéve erőt merítek az emlékekből.

Gabi és Eszter mindent megtettek, hogy a vendégek és persze  én is jól érezzem magam, ami teljességgel sikerült is . Hálásan köszönöm nekik a sok munkát és utánajárást amivel mindez járt!
Kimondhatatlan köszönet nektek drágáim és remélem még sok közös élményben lesz részünk!

















A képekeért köszönet a résztvevőknek Buzás Áginak és Mihalik Mariannak, ugyanis én elfelejtettem gépet vinni :)

 


15 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lehetett, csak annyira messze volt, na majd talán legközelebb, addigra már Patrícia is nagyobb lesz...:) Azért talán a tavasszal legalább a Mathiasba eljutunk egy jó kis mousse-ra...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm....köszönjük :)
      Várlak szeretettel a Matiasban, és ha előtte szólsz nekem, akkor még egy kis beszélgetést is belecsempészhetünk :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Igazán felejthetetlen élmény volt, nagyszerűen éreztem magam, én is elcsomagoltam az emlékeket, hogy még jó sokáig feldobja a tortázással töltött éjszakákat :-)
    Bevallom tartottam tőle, hogy a közeledbe se tudunk majd férkőzni, végül pozitívan csalódtam, olyan barátságos és közvetlen voltál.
    Rendkívül élveztem a játszadozást a karamellel, és ennek fényében még többre becsülöm a gyönyörűségeidet (pedig már korábban is rajongtam értük). Míg te játszi könnyedséggel dobtad össze a remekműveket a szemünk előtt, nekünk első húzásra ripityára tört a karamell :-) Azért végül egy ütött-kopott rózsaféle összejött.
    Örülök, hogy találkoztunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon örültem neked és részemről az élmény :)
      Köszönöm a kedves szavaid és remélem, még találkozunk.
      Örülök, ha sikerült egy kicsiny ízelítőt adnom a karamell készítéséből és talán a kedvedet is meghozni hozzá :)

      Törlés
    2. Igazán beleszerettem a karamellbe, és hogy őszinte legyek nagyon piszkálja a csőrömet, hogy ilyen ügyetlenke voltam vele, és hogy mennyivel nehezebb vele dolgozni, mint ahogy gondoltam. Mindenképpen vissza fogok még hozzá térni, csak legyen rá alkalmam, nem szoktam könnyen feladni.
      Nagyon remélem, hogy lesz még lehetőségünk találkozni, bár a barátaim még mindig könnyesre röhögik magukat azon, hogy hogy beégtem nálad a magyarázatommal (mármint, hogy a férjem ha meglát veled tuti nem lesz féltékeny:). Remélem nem vetted rossz néven, és még hajlandó leszel szóba állni velem a későbbiekben.
      A viccet félre téve a munkáidat élőben látni már maga felejthetetlen élmény volt, de a szerénységed, őszinteséged és szakmai tudásod teljesen lenyűgözött.

      Törlés
  3. Nahát, ez igazán jó lehetett! Én már írtam is a facebook-on, hogy nagyon irigy vagyok ám, hogy ilyenekből ki kell maradnom... Viszont Angliából nem lenne egyszerű hazaugrani egy-egy ilyen eseményre! Talán majd valamikor nekem is sikerül eljutni! :) Addig is olvasom a beszámolókat, és nézegetem a képeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dóri !

      Tényleg nagyon jó volt a délután amit a lányok szerveztek nekem, de talán legközelebb te is ott lehetsz majd és együtt ünnepelhetünk, valami fontosabb eseményt az életemben, mert boldogan megosztanám veled is :)

      Törlés
  4. Köszönöm szépen ezt a csodás élményekkel teli délutánt! Nagyon jól éreztem magam, de még a férjecském is, aki folyamatosan dokumentált a fényképezőgéppel, mert engem teljesen magával ragadott a hangulat. Nagyon gratulálok a 10000 like-hoz és még sokszor ennyit kívánok, mert igazán megérdemled! Nagyon kedves, szerény embernek ismertelek meg, aki nagyon szimpatikus. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dia!

      Nagyon örülök, hogy sikerült kicsit a te kedvedben is járnom és remélem ez még csak a kezdet volt, mert rád is számítok egy következő alkalomkor....remélem találunk majd okot az ünnepre :)

      Törlés
  5. Nagyon örülök, hogy ennyire jól sikerült a parti, igazán megérdemled, hogy ilyen sikered legyen, a csodás alkotások, a sok munka után.
    Remélem egyszer mi is tudunk találkozni. Lélekben veletek voltam, de szívesen ott lettem volna valóban is :-))

    VálaszTörlés
  6. Bevallom őszintén, én is izgatottan készültem erre a délutánra, alig vártam, hogy végre személyesen is megismerkedhessünk! Pont olyan közvetlen, szerény és barátságos voltál, mint amilyennek a blogon keresztül megismerhettünk! Köszönöm szépen ezt a csodálatos délután, a fantasztikus bemutatót, lenyűgöző volt élőben látni az alkotást, a művészi munkát! remélem lesz még alkalmunk egy hasonló találkozásra! :)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok az "1000"-hez! A "2000-es party-t" - remélem - Győrben fogod tartani. Oda már könnyebben eljutok! Ügyesek voltak a Csajok, hogy megszervezték!

    VálaszTörlés
  8. Köszönet ezért az élvezetes beszámolóért!A képeken is látható, hogy remek volt a hangulat. További sikereket kívánok a munkádhoz! Blogod indítása óta figyelemmel kísérem sikeres tevékenységedet. Hajrá, csak így tovább!

    VálaszTörlés