2011. október 30., vasárnap

AJÁNDÉKOT KAPTAM A SZÜLINAPI TORTÁÉRT


 Még  az elmúlt hetekben történt, hogy egy édesanya azzal keresett fel, hogy készítsek a gyermekei számára, egy sütőtök alakú tortát.
Nagyon örültem a kérésnek, annál is inkább, mert szeretem, ha van elképzelése a vendégnek és ötlete az ajándékozni kívánt, tortájához. A torta mint mondtam sütőtök alakú lett és négy marcipánfigura díszítette. A kis figuráknak mindnek volt mondanivalója a gyerkőcök számára. Szerintem nagyon aranyos gyerektorta lett a végére és az anyukának is nagyon tetszett.
De a történet nem is ettől volt oly emberi, hanem a következő héten felkeresett az anyuka és hozott nekem egy meglepetést. Lizi és Levi a két szülinapos rajzot készített nekem és az anyuka lelkére kötötték, hogy hozza be nekem. Nagyon jólesett , mert még soha nem kaptam hasonlót( még kicsit bele is borsództam )
Ha megnézitek a képeket láthatjátok, hogy a két kis vendégem még a Matias teraszát is lerajzolta és a Baross úti látványvitrint sem hagyta ki, ahogyan megpakoltuk sok-sok finomsággal és tortával.
De nem felejtették el a tortájukat sem lerajzolni, rajta a figurákkal.
Ezúton is köszönöm nekik és boldog szülinapot kívánok :)









7 megjegyzés:

  1. Igen,erre én is emlékszem!Én a tortát sajnos nem láttam,de az anyuka ragaszkodott hozzá,hogy személyesen adja át az ajándékot.Majd hosszan ecsetelte,miért is jött,kicsit megható is volt szerintem,mert nem mindennap kap az ember ilyen szívhez szóló ajándékot. ;) A süni szenzációs!!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos lett! Gondolom helyet kap ez a helyes kis rajz a legkedvesebb emlékeid között. Azt hiszem az ilyenekért éri meg igazán csinálni az egészet... ugye?

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon köszi lányok! Örülök a hozzászólásoknak és a rajz lefűzve van a szekrényemben :)Vigyázok rá mert nagy élményt és érzést adtak a gyerekek nekem a rajzzal !

    VálaszTörlés
  4. Öröm olvasni ezt a bejegyzésedet (is)!

    VálaszTörlés
  5. A torta nagyon kedves lett, nem csoda, hogy örültek neki a gyerkőcök, nagyon édes a kis rajz, jól őrizd meg! :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szuper lett ,le a kalappal.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon köszönöm mindenkinek a hozzászólást és az elismerő szavakat :)

    VálaszTörlés