2011. szeptember 12., hétfő

HELLO KITTY TORTA SAJÁTOS FELDOLGOZÁSBAN

Nehéz feladat olyan témában tortát készíteni, amit nem kedvel az ember! A múlt héten volt részem néhány tortához, amihez nem igazán tudtam, hogyan kezdjek. Az egyik ilyen tortám a Hello Kitty  témára épülő volt. Az alap elképzelés az volt, hogy 24 szeletre kell készítenem egy "macskás " történetet. Nem fűlt a fogam hozzá, akár hogyan is akartam nem volt szimpatikus a figura.Ez abból is adódhat, hogy két fiú apukájaként nem vagyok ezekhez a témákhoz szokva. A másik lehetőség pedig, ami szerintem tény , hogy egy ennyire együgyű történetű mese, hogyan lehet gyerekek ezreinek a kedvence. A sajátos kínai giccses figurák és a hátterek nem illenek a tortáimhoz, ezért eldöntöttem, hogy elkészítem a szerintem elfogadható világot Kittinek. A színvilágát szerettem volna megtartani, de sokkal kellemesebb árnyalatokkal.Azt akartam, hogy a hangulata sokkal inkább ünnepélyesebb mint sem giccses legyen A figura elkészítése után , nagyon pasztell árnyalatú lila karamellt készítettem, amiből saját elképzelésű egyszerű virágokat gyártottam. A virágok szirmai ellentétben a mesebeli virágokkal , hegyesek lettek.( már csak dacból is ) A közepüket  azért, hogy mégis kapjon az eredeti hangulatból, gyöngyház fényű gyöngyökkel raktam ki. A tortát váltakozó színű marcipán szalagokkal vontam be és ezzel is "hódoltam" a mese történetének. A torták döntött alakját egy, a már elkészített virágokból összerakott csokorral hoztam közelebb egymáshoz. A tetejét a figura mellett nyalókákkal  és kis ajándékdobozokkal rendeztem be a szülinapos "kis vendégem" nagy napjához mérten. Az alsó tortát pedig szatén szalaggal kötöttem körbe, ezzel is hangsúlyozva az ünnepi alkalmat. A végeredmény szerintem jobb lett mint az eredeti karakter, használja a jellegzetes stílusjegyeket, de mégsem ugyanaz a giccsvilág . Remélem nem sértettem meg senkit sem a véleményemmel , ha mégis akkor elnézést, de úgy érzem a gyermekeink egészséges fejlődéséhez nincs feltétlen szükség a Helló Kitty és hasonló kínai mesehősök jelenlétére. És ha még valakit érdekelne a torta is ezután, akkor mutatnék pár képet :)




Kíváncsian várom a véleményeket a történetről és persze a tortáról is .

9 megjegyzés:

  1. Szerintem a torta nagyon-nagyon szép, de nem illik Kittyhez. :( Maga a torta tizenéves világ, bár nem tudom, hogy mennyi idős az ünnepelt. Mondjuk meleg színekkel még én is elfogadnám ezt a tortát :) :)
    HK nem a legjobban sikerült figurád, de ez abból is adódik, hogy nem szeretted csinálni. Amúgy elég idétlen mese, de a gyerekek szeretik. A figurát magát jómagam is kedvelem, de kínzás lenne megnéznem pár részt. :)

    A kislányt elvarázsoltad a színekkel és a nyalókákkal, a szülőket pedig az egész összhatásával és ízével, úgyhogy nem kell aggódnod!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a véleményed, abszolút egyet értek veled. A figura szerintem sem a legnagyobb alkotásom, de nem szégyenlem, mert ki nem állhatom . De valóban az összhatás azért elfogadható :)

    VálaszTörlés
  3. A műanyag figurák nagyon messze állnak tőled? Vagy van egy elég jó HK gyertya is. Készülj, mert ezek után biztosan fognak ilyet kérni Tőled még! :)Magát a tortát megcsinálod élvezettel és ráteszed a figurát gyorsan ;)

    VálaszTörlés
  4. Köszi, de nem tartok műanyag figurákat. Azzal úgy érzem teljesen agyon ütném a munkám és a stílusom :)Majd legközelebb félreteszem az érzéseim és sokkal jobb lesz...... :)

    VálaszTörlés
  5. Tudod, Hello Kittynek rendkívül jó marketingje van. Annak ellenére, hogy a célcsoport (a kislányok) nem bírnak vásárlóerővel, mégis minden eszközt bevetnek a céljuk elérésére (a bújós kedveskedéstől a látványos sírva fakadásig). :)
    Úgy gondolom, hogy elsősorban nem a mese érdekes nekik, hanem a "márka" iránti rajongás. Talán így eshet meg az, hogy egy kislány még a szülinapi tortáján is Hello Kittyt szeretne látni.
    Ebben a bejegyzésben inkább az apa féltő és óvó véleményét látom és nem a cukrászt! A dacból hegyes virágok, hát én itt kuncogtam rajta amikor olvastam!
    Nem tudnék elképzelni tőled erős színekben pompázó, kislánynak készült tortát. A fiúknak készült tortáid színe annál inkább markáns.
    A Hello Kittys nyalókákra én is elcsábultam egy torta erejéig, unokahúgom szülinapi tortájára is került belőle, tetszett neki nagyon. A torta szuperjó, azt hiszem, hogy a mesés virágok mögé szinte elbújtattad a macskát - én ezen is jót derültem!

    VálaszTörlés
  6. Annyira jó, hogy velem egy hullámhosszon vagy és meglátod a tartalom mögötti mondanivalómat is .... Azt hiszem most elég megosztó lettem, de nem is bánom, mert a célomat elérem vele... Felpezsdült az élet a blogban :)

    VálaszTörlés
  7. Érdekes fordulat ez a mostani bejegyzés, az tény! De számomra mindenképpen pozitív (bár hogyan is fordulhat a pozitív még inkább pozitív irányba...?!). Nagyon örülök, hogy megismerhetlek a blogodon keresztül - remélem, lesz alkalmam veled és a cukrászremekeiddel személyesen is találkozni! :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép az alap torta, bár kicsit tényleg giccses. (De ilyen a Kitty világ...) Kitty nem hiányozna róla, bár nekem nincs vele bajom, mivel az unokahúgom imádja. Egyszer megmutatom neki, biztos nagy mosolygás lesz belőle, bár még csak másfél éves. Ő még nem látta a mesét, szerintem ezzel a legtöbb gyerek így van, csak szereti a cicákat. A lényeg pedig úgyis az, hogy az ünnepelt örüljön neki, ezt pedig bizonyosan elérted. Én nemrég készítettem neki egy Kitty tortát, még csak nem is lett szép igazán a burkolás, de a mosoly az arcán mindent megért, majd maga elé vette a fél tortát és egyedül ette, ezért megéri Kittyt sütni. :-) (Bocsi, kicsit túlságosan magamra koncentráltam a megjegyzésben. :-) )

    VálaszTörlés
  9. Először mindig a képeidet csodálom, utána olvasom csak el az írást (mert kicsit türelmetlen vagyok). Az első gondolatom az volt, hogy a torta kerek egész Kitty figura, - nyalókák nélkül, úgy tűnt, hogy csak oda lett rakva... Aztán olvasva az írásodat megértettem a tortát és a helyzetet is. Értem én, hogy a megrendelő kívánsága a legfontosabb, és biztos vagyok benne, hogy aki kapta neki sikerült határtalan örömet okozni, viszont azon is elgondolkodtam, hogy aki Téged kér torta elkészítésére, az a stílusodat is választja.... az meg nem Kitty... Viszont tény, hogy technikailag szépen kidolgozott torta és egy lágy színvilágot közvetít, kifejezetten tetszenek ezek a virágok....

    VálaszTörlés