2011. augusztus 7., vasárnap

MENYEGZŐ UTÁNI KOCCINTÁS A MATIAS TERASZÁN:GABI ÉS RÓBERT








 






Szombat délután örömteli pillanatoknak lehetett tanúja mindenki, aki a győri Baross úton járt.Két szerelmes fiatal úgy döntött, hogy egybeköti életét. A  győri Szent Ignác Bencés Templomban tartandó esküvője után nálunk a Matiasban szerették volna megköszönni minden kedves vendégüknek, aki részt vett életük nagy napján, hogy osztozott örömükben. Egy koccintással és a menyasszonyi torta felvágásával " belevágtak" a közös , boldog életbe.




Az egész történet,még pár hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Gabi és Róbert megkerestek Róbert nővérével Timkó Eszter színművésznővel ,hogy felkérjenek a pár menyasszonyi tortájának elkészítésére. Egy előre megbeszélt időpontban vártam őket a Matiasban. Némi várakozás után megérkeztek és már az első pillanatban nagyon szimpatikus emberek voltak.A fiatalokon látszott a szerelem és az egymáshoz való ragaszkodásuk, Eszter pedig mint gondos nővér koordinálta a fiatalokat a szervezésben.Röpke másfél órás beszélgetésünk alatt megbeszéltük a fiatalok elképzeléseit és elvárásait. Elmondták, hogy szeretnék ha a tortájuk nem lenne klasszikus értelemben vett menyasszonyi torta, sokkal inkább egyedi és különleges. Szeretnék ha a zenei kötődésük és  Gabi kívánságai, elképzelései tükröződnének a tortájukon. Láttam rajtuk, hogy megbíznak bennem és én gondosan jegyzeteltem mindent ami fontos lehet majd számomra a munkám közben. Abban egyeztünk meg, hogy a torta alapgondolatát a meghívójuk adja majd, mindezt egy négy emeletes költemény fogja megvalósítani. Legyen különleges, egyedi, legyen romantikus, de ugyanakkor modern és a legfontosabb híven: tükrözze az egymás iránti érzéseiket. Ez utóbbit egyébként apró kis szívecskékkel  próbáltam visszaadni a tortán. A beszélgetés végén elbúcsúztak, majd innentől már csak telefonon tartottuk a kapcsolatot.




És elérkezett a nagy nap!

Már az ezt megelőző napokban nagy izgalomban voltam, hogy mit hogyan fogok csinálni. Lázasan tervezgettem mindent és lassan összeállt a kép a fejemben. Kész a terv, jöhet a megvalósítás. Bár a hétvégén is volt 5 esküvői tortám, mégis a legkedvesebb az ő tortájuk volt a számomra. A torták alsó és felső eleme a meghívó alapján készült, a középső torták egyike rakott relével, váltott színekkel lett burkolva,  a másik pedig ugyanezen színekből szívecske díszítést kapott.

A torták faragása és burkolása után jöhetett az összeszerelés és díszítés. Hát nem volt egyszerű művelet. Már csak a torta súlya és méretei miatt sem.Segítségemre volt Attila, a kollégám, aki minden héten szorgosan végig asszisztálja a műveleteket. Ha nagy nehezen is, de megoldottuk. Ez már nem is egy torta lett, hanem sokkal inkább egy építmény. A munka végeztével én csak néztem és néztem a tortát, vizsgálgattam, hogy minden a helyén van-e.

 Kész a torta jöhetnek a vendégek !


Na jó, most már megmutatom miről beszéltem eddig :










A torta kész,  a kollégáim  szorgalmasan készülődtek a vendégek fogadására,  majd jött a várakozás. Minden készen állt  és egyszer csak  megérkeztek a vendégek .  A fiatalok arcukon boldogsággal és talán kis megkönnyebbüléssel, hogy megtörtént a szertartás, léptek fel a teraszra és fürkésző szemekkel nézték a tortájukat, mely már várta őket az üzletünk előtt. Izgatottan néztem az arcukat  és reméltem mindent úgy készítettem el, ahogyan ők azt remélték. A vőlegény magyarságát igazolandó , huszárzsinóros díszítésű öltönyben, a menyasszony pedig ausztriai népviselet ihlette ekrü színű menyasszonyi ruhában érkezett. Ahogyan ők fogalmaztak egy kisebb " kiegyezést " valósítottak meg. A vendégek között sok nemzetiség képviseltette magát. Volt aki Amerikából , volt aki Párizsból  érkezett, mint ahogyan azt Esztertől megtudtam. Mindenki helyet foglalt és kezdetét vehette a torta szeletelése. Az első szeletet természetesen a pár vágta, majd kollégáim segítettek a további műveletben . Nem véletlen használtam ezt a szót, mert nem egyszerű feladat egy ilyen tortával megbirkózni. Erik  és Viki nagy gondossággal láttak neki a feladatnak és jelentem, nagyon ügyesek voltak.













A fogadás során igyekeztem távolról nyomon követni az eseményeket, a legkevésbé sem zavarni a vendégeket. Mikor láttam már, hogy minden rendben zajlott, átöltöztem és távozni készültem, mikor egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a menyasszony gyors léptekkel igyekszik felém és kedves magyarsággal annyit mondott " köszönöm". Ezt azért hangsúlyoztam, mert Gabi  Ausztriában  él és magyar tudása pár szóra maximalizálódik. De abban a "köszönöm"-ben minden benne volt. Róberttel és Gabival készült közös fotónk is amit,  ha megkaptam, megmutatok majd nektek. Ritkaság, hogy az ember ilyen kedves és közvetlen embereknek dolgozhat. Számomra hatalmas élmény volt és ezúton kívánok nekik nagyon sok boldogságot.



Ebben a bejegyzésben muszáj megemlítenem Timkó Eszter színművésznő közvetlen és szerethető személyiségét is. Hatalmas megtiszteltetés volt vele beszélgetni és az hogy ő az ismertsége ellenére természetes és szerethető maradt, az ritkaság. Minden beszélgetésünk alkalmával öröm volt hallgatni különleges orgánumát. A fogadásról való távozásom előtt készítettem vele egy közös fotót, amit ezúton köszönök.




 



Végezetül köszönet Gábornak, aki a képeket készítette a bloghoz.

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok!Fantasztikus összhang,gyönyörű torta!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó leírás volt, öröm volt olvasni is! Gratulálok! Fantasztikus lett a torta! A kedvencem az oldalán futó kis kesze-kusza kotta, ami végül felpenderedik. :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép, harmonikus és egyedi ez a torta!! Nagyon "egyben" van, a színek, a minta, a forma... Gyönyörű!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok !Nagy örömmel készítettem és nagy öröm a dicsérő szavaitokat is olvasni:)

    VálaszTörlés
  5. Ha én kaptam volna ezt a tortát, egészen biztosan nem engedem felvágni, mert annyira szép! Nagyon-nagyon tetszik, minden egyes részlete külön-külön és együtt is!
    Amiket eddig láttam tőled, azok közül ez a kedvencem (pedig az eddigiek is nagyon toplistásak)!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Gabi ! Örülök, hogy ha csak így virtuálisan is ,de az ismerősöd lehetek :)

    VálaszTörlés
  7. Azok a hangjegyek valami fantasztikusak rajta!!! Zenei szívem ujjong, s gyűjtögeti a zenés-ötleteket!:D Nagyon gratula ezért a tortáért, eddig talán ez tetszik a legjobban az esküvőiek közül!

    VálaszTörlés