2011. augusztus 20., szombat

AMIKOR A CUKRÁSZ SZABAD KEZET KAP 2.RÉSZ: ARGENTIN TANGÓRA HANGOLVA

Történt, hogy pár hete egy 40-es éveiben járó hölgy jelentkezett be nálam, menyasszonyi tortájának elkészítésével kapcsolatban. Az első pillanattól kezdve nagyon szimpatikus volt, temperamentumos, határozott fellépésű . Elmesélte, hogy párjával egy tangótanfolyamon ismerkedtek meg és járnak mai napig is. Ez a közös szenvedélyük. Argentin tangó ! Mi más is lehetne a témája a tortájuknak. Ez igazán nekem való feladat, gondoltam és nagy örömmel vállaltam el a torta megvalósítását. Hosszasan tervezgettem, hogy mit lehetne a tortából kihozni.Utána jártam a neten, hogy mik a fő jellemzői a tangónak és mik azok a jellegzetes színek amikkel megjeleníthetem. Természetesen nem lettem sokkal okosabb, mert a színek nem mások mint azt én is gondoltam ( fekete, vörös), meg kell jelenítenem benne a tüzet , a szenvedélyt és persze mindezt nem szerettem volna direkt módon. Abban biztos voltam, hogy a már ismert indamintáimat bele fogom csempészni, de oly módon, hogy az a csipke hatását keltse. A másik amiben biztos voltam, hogy a vörös rózsa meg kell, hogy jelenjen rajta. Nem  szerettem volna, hogy csak egy szál legyen, mert az túl direkt és elcsépelt, valamint nem jellemző a tortáimra az aluldíszítettség. Ennek eredményként egy dús rózsacsokrot készítettem, amin nem voltak levelek, csak a rózsák indákra helyezve. A torta burkolata fehér színt kapott, erre készítettem el a már említett csipke hatású  fekete indamintáimat. A rózsák felhelyezése után úgy láttam, hogy kellene pár rózsaszirom a torta szintjein szétszórva, ezzel is erősítve az összhatást! A torta kész, a stílusjegyek stimmelnek, már csak valami jellegzetes tangós dolog kellene rá. Rögtönzésben jó vagyok és ez most is beigazolódott.      ( legalábbis magamnál)

Kitaláltam, hogy készítek rá tangózó párokat goblein  technikával. Nyomtattam ki képet olyan méretben amely jó a torta magasságához, tangózó párokról, majd azokat körbevágva kész is volt a sablonom.
Ezt a sablont a torta oldalához tartva gombostűvel körbeszurkáltam és már mehetett is a díszítés. Apró kis pöttyökkel kitöltöttem a figurákat és a végeredmény frenetikus lett számomra. A kis táncoló alakok életre keltek a torta oldalán.Szinte izzott a torta a szenvedélytől. Megnyugodva nézegettem a kész tortát és örömmel nyugtáztam magamban, ez sikerült. 


Most megmutatom nektek is , ti is nézegessétek. Remélem nektek is tetszik a munkám végeredménye .








12 megjegyzés:

  1. Ez a torta egy teljes történetet mesél! A kinyílott rózsák, a szirmok, ez a szín, mind nagyon-nagyon szenvedélyesek. Jól teszi az a megrendelő, aki szabad kezet ad Neked! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Gabi:)

    Ennek a tortának is minden percét imádtam, még azt is amikor a torta mellett térdeltem bő egy órát a minták rajzolgatása közben.Ez is egyfajta szakmai alázat szerintem, de ha nem az, akkor is alázat a torta iránt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elkapraztatoan majd hogy nem lelegzetvesztoen csodalatos ez a kreacioja is. Megertem erzelmi megnyilvanulasat a torta keszitesevel kapcsolatban, mivel tudom hogy egy ilyen alkotashoz nem eleg csak a szakmai tudas ebben a lelket is bele adta.
      Remelhetoleg meg sok meglepetest oszt meg velunk!
      Udv. Kathy

      Törlés
  3. Nagyon tetszik, annyira csodálatos. Már ránézésre is egyből látszik a szenvedély, a vadság, egy kicsit szexi! Szuper! A csipke, a rózsák és a párok... Igazi egyedi esküvői torta.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon egyedi, és nagyon szenvedélyes torta! Hihetetlen, mennyire sikerült megragadnod a hangulatot!

    VálaszTörlés
  5. Vérpezsdítő, elegáns, izgalmas....egyedi.

    Ezek jutnak eszembe erről a tortáról......:))

    VálaszTörlés
  6. Konkrétan leesett az állam mikor megláttam.... :)

    VálaszTörlés
  7. Megbabonázott a rózsák színe és a torta, teljes egészében! Rendesen hozzájárulok a nézettség növekedéséhez, most újra, már sokadszorra is látnom kellett!

    VálaszTörlés
  8. Fehér fekete kombináció szerintem a legelegánsabb.Én is készíttetem már ilyent de nem ennyire aprólékosat.Nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon-nagyon köszönöm, mindenkinek a hozzászólást ..... :)

    VálaszTörlés
  10. EZ valami fantasztikus!
    Nehéz körül írni,milyen érzés volt,amikor először megláttam.Adrenalin bomba,ugyanakkor pedig egy csoda.
    Engem teljesen elvarázsolt :)

    VálaszTörlés
  11. Fenomenális, fekete-fehér, a vörös rózsák, a táncoló pár... ránézek és szinte él a torta, látom magam előtt a táncoló párt, a fülemben hallom a dallamot.... Gratulálok!

    VálaszTörlés