2012. január 24., kedd

ESKÜVŐ KIÁLLÍTÁS ÉS A VÁRVA-VÁRT TALÁLKOZÁS...





Mint azt már a korábbi bejegyzéseimben is írtam , már hónapok óta készültem a kiállításszezonra . Az elmúlt hétvégén ez el is érkezett és kezdetét vehette az idei szezonra szánt esküvői tortaterveim bemutatása. Aki kint járt a kiállításon, az találkozhatott velem és kollégáimmal a Matias Étterem és Cukrászda standján .34 tortatervet készítettünk el és talán mondhatom, hogy a leglátványosabb kiállítók egyike voltunk. Nagy volt az érdeklődés nálunk , két kollégámmal két napon keresztül igyekeztünk mindenkinek a segítségére lenni a választásban és tanácsokkal ellátni a házasulandó párokat.
Hosszú és bonyolult napok , hetek és hónapok állnak mögöttünk, de jelentem ....megérte!
A kiállítás számomra nem csak az esemény miatt volt fontos, hanem azért is, mert végre 6 havi internetes ismeretség után személyesen is találkozhattam a két legnagyobb tortarajongóval akik már-már szinte függőségi viszonyban vannak a tortáimmal és a virágaim bűvkörében vannak. Ezen alkalommal most személyesen is tudtunk beszélgetni és megismerni egymást.
A lányokról a levelezések alatt már kialakult egy véleményem és ezen apropóból is kíváncsian vártam őket, hogy vajon mennyire igaz ez a kép. Bevallom nem is történhetett volna másként a találkozás.  A lányok pontosan olyanok életben is mint ahogyan azt képzeltem! Bájosak és kedvesek voltak mindketten, látszott rajtuk a cukrászat szeretete és a rajongás a torták iránt. A beszélgetésünk első perceiben már rögtön egy hullámhosszon voltunk és az idő elteltével ez csak fokozódott.
Mérhetetlen nagy öröm volt nekem ez a látogatás és megtisztelő, hogy Szegedről-Győrbe csak miattam és a tortáim miatt érkeztek.
Őszintén szólva az elején még nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel a rajongással, de hamar a szívembe lopták magukat a lányok a természetességükkel és közvetlenségükkel.
A két tortamániás látogatóm nem volt más, mint Nagyné Baka Eszter és Farkas-Puskás Gabriella . Mind a ketten egy-egy blog tulajdonosai.Gabi a Homoktorta blog írója, Eszter pedig a Recepteszter blogot írja.
Még anno amikor a blogírást kezdtem találtunk egymásra és elkezdődött egy barátság közöttünk.
Nagyon büszke vagyok  a lányokra, mert szorgos háziasszonyként és hobbicukrászként , teljesen kiforrott , már-már cukrászokat megszégyenítő alkotásokat készítenek. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a levegőbe beszélek, ajánlom figyelmetekbe a blogokat amiket írnak!!!!
Nagyon jól telt az együtt töltött idő és a jövőben remélem még sok hasonló találkozóban lesz részünk....
A kiállításon bemutattuk a már bejelentett ruhákat, amik a tortámhoz készültek. Makány Márta sajnos lánya betegsége miatt távol maradt, de Kósa Annamária vasárnap jelenlétével gazdagította a pavilonunkat.
A ruhák csodásak lettek, mind két ruha tökéletesen passzolt a tortához. Márta hozta a már tőle megszokott minőséget és látványt a vendégek nagy örömére.
Annamária ruhája pedig nagy feltűnést keltett a látogatók között. A ruha csodásan passzolt úgy színvilágában , mint formavilágában. Az aprólékos kidolgozások és rafinériák a lányokat teljesen levették a lábukról....
Nagyon örültem a társaságának is, mert személyében egy végtelen kedves és tehetséges fiatal tervezőnőt ismerhettünk meg....ezúton is köszönet neki, hogy velünk volt!
Az idő nagyon gyorsan telt és a két nap szinte egy pillanatnak tűnik utólag. Párok százaival beszélgettem a kiállítás alatt és látogatók ezreinek adtunk reményeim szerint vizuális élményt a látvánnyal. A hétvégén olyan emberek is megtiszteltek a jelenlétükkel, akik közel állnak hozzám szakmailag és emberileg egyaránt. Kiemelném közülük is Jánost, aki egy gödöllői cég képviselője ként lett ismerősöm és barátom. Látogatása sokat jelentett számomra, mert nagy elismerője a munkásságomnak. Másik kiemelt látogatóm Ági volt, aki egy tejszínt forgalmazó cég képviselője és talán mondhatom egyik legnagyobb rajongóm . Ezúton is köszönöm, hogy ekkora utat megtett miattam és a tortáim miatt. Rengeteg régebbi kedves esküvős párommal is találkoztam, sokan már kibővült családként látogattak meg minket.
Hihetetlen élményekkel és emlékekkel lettem gazdagabb a hétvégén . Most már a következő kiállítás szervezésével foglalkozom , ami Budapesten lesz az elkövetkező hétvégén.
Végezetül nagy köszönet a sok-sok segítségért és munkáért: Attilának, Gábornak, Vikinek , Máténak , Krisztiánnak és kis csapatának, és persze a kis családomnak ........

Várlak benneteket szeretettel a következő helyszínen a MATIAS pavilonjánál és szívesen segítek a tortaválasztásban mindenkinek .....


A tortarengeteg...

A tortarengeteg folytatása....




Kósa Annamáriával  és a közös munkánkkal...






















Kicsit megfáradtan, de állom a sarat :)
A lányok a pavilonban fotóztak és fotóztak....

 

Az én két tortamániásom  :D






Gabi nagy álma teljesült, a Matiasban ehette meg a kedvencét a Túró-mousse fantáziánkat, kekszes alapra készítve.....





Gabi a Matias Kirakata előtt....

Bent sem tudta magát meghazudtolni...csak fotózott és fotózott.....




4 megjegyzés:

  1. Annyira jó volt olvasni nálad is a történéseket, fantasztikus jó lehetett.
    Köszi, hogy megosztottad velünk:-))
    A torták pedig meseszépek, mint mindig:-))
    Nagyon jó lett volna élőben látni, na majd legközelebb:-))

    VálaszTörlés
  2. Már sokadszorra olvasom a bejegyzésedet, nem tudok betelni vele!
    Felejthetetlen élmény volt ez a két nap, amikor végre személyesen is találkozhattam veled! Nekem volt megtiszteltetés, hidd el!
    A torták pedig... Szívem szerint legalább a felét hoztam volna magammal, hogy itthon is nézegethessem őket! Egészen elképesztő csodákat alkottál, el sem tudok képzelni tökéletesebbeket! A Matias pedig valóban a szívem csücske lett!
    Gratulálok mindehhez és kívánom, hogy a tortáid minél több esküvőn varázsolják el az ifjú párokat és a násznépet! (kétségem sincs afelől, hogy ez így is lesz!)

    VálaszTörlés
  3. Hihetetlen, hogy ezekben a tortákban mennyi élet és mennyi fantázia van! Csodásak! Gratulálok! Na és az a precízen megszervezett kiállítás nem semmi... Na és a ruha... Hűű elállt a szavam...
    Gabinál is elolvastam a beszámolót, igazán nagy élmény lehetett ez a hétvége! :) Én majd 5.-én látogatok ki az UKBA-ra, biztos vagyok benne, hogy az is szuperjó nap lesz!

    VálaszTörlés
  4. Nem is tudom elégszer megköszönni... napi szintem előugranak az élmények bennem és óriás mosoly kerül az arcomra. :-)Nagyon meghatározó élmény volt és a tortamániát csak növelted bennünk. Örülök, hogy egy ilyen ember megismerésével lehettem gazdagabb, mint Te és kívánom, hogy maradj is ilyen mindig!

    VálaszTörlés