2011. augusztus 30., kedd

MARCIPÁNFIGURA KEZDŐKNEK: MÉHECSKE


 Ahogyan azt ígértem , ma megmutatok nektek egy másik marcipán figurát, a méhecskét. A hozzávalókon kívül nincs másra szükségetek, mint egy késre és egy tollra, illetve egy fogpiszkálóra, ami a figura tartása érdekében kell. Először készítsetek a fekete színből három golyót és ezeket lapítsátok el egy koronggá, majd a sárgából is készítsetek két darabot ugyanígy . A lényeg, hogy a marcipánok szépen simára legyenek kidolgozva és hogy a fekete korongok közül a harmadik legyen kicsit kisebb a másik kettőnél.



 A korongokat kezdjük el egymás tetejére rakosgatni úgy, hogy a legalsó és a legfelső szín a fekete legyen, majd óvatosan szúrjuk át egy fogpiszkálóval.



 A fogpiszkálóra készítsünk méretarányosan egy tojás alakú marcipán golyót és óvatosan húzzuk rá.


 A szemeket és a méhecske száját egy tollal óvatosan mintázzuk meg.



 A szemgödrökbe helyezzünk előbb fekete majd fehér végül ismét fekete golyókat, amiket a toll kerek végének segítségével rétegenként megigazítunk.


 Ezután egy kicsit nagyobb sárga marcipán golyóból elkészítjük a figura orrát. Kisodorjuk a kezeit és két kicsiny cseppalakból a lábait, amiket kés hegyével kissé bevághatunk.



 Fehér marcipánból két kis csepp alakot sodrunk amit ellapítva máris kész a szárnya, lehet máris a hátára helyezni.


Kis fekete marcipánból sodorjunk neki fullánkot és két kicsi szarvacskát.


Remélem tetszett mindenkinek a kezdeményezés és legalább páran elkészítitek. Ha van olyan figura amit szeretnétek elkészíteni és elkélne egy kis segítség, akkor írjátok meg és a következő bejegyzésekben igyekszem megmutatni :)

17 megjegyzés:

  1. Amennyiben nem találod túlzásnak,én szeretnék kérni egy egyszerűbb(esetleg mókásabb)menyasszony-vőlegény figura készítést.

    VálaszTörlés
  2. Rendben van MÓKÁS NÁSZPÁR készítésben otthon vagyok! A következő bejegyzésben ez lesz. ( mármint a figurás bejegyzésben, mert nagyon jó tortás anyagom van készülőben , három is )

    VálaszTörlés
  3. Nagyon hasznosak ezek a figurás bejegyzések. Már alig várom a következőket! :)))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Dia , de a visszajelzések nem ezt mutatják, attól tartok, hogy most mellé nyúltam, mert nagyon kevesen szóltok hozzá a nagy érdeklődés ellenére :(

    VálaszTörlés
  5. Persze, mert vártuk a folytatást! :-) Nagyon hasznosak voltak, köszönet értük. Most megnyugodtam, hogy nem csak én szoktam néha fogvájóval stabilizálni. Engem is az "emberi" formák érdekelnének.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon várunk minden fortélyt!...és szerintem sokan vagyunk, akik "csendben" olvasunk, hozzászólások nélkül.

    VálaszTörlés
  7. Nahááát! :) Szuper ötlet, hogy megmutatod hogyan kell figurákat csináli! Nekem nem nagyon megy a készítésük így nagyon hasznosnak találom, hogy kulisszafotókat készítettél! Várom a többit is! :)

    VálaszTörlés
  8. Egyáltalán nem fogtál mellé,csak néma áhítattal isszuk a szavaidat,nézzük a képeidet,ismételjük a mozdulataidat :)!!!!!!Előre is köszönöm,ha szakítasz időt a kérésünkre!

    VálaszTörlés
  9. Kicsit szégyenlem,de ismét kéréssel jöttem Hozzád!Mondtad,hogy majd még lesznek a figurás bejegyzésekhez mókás nászpárok leírások,ehhez kapcsolódó lenne a kérésem!A lányomék tervek szerint májusban összeházasodnak,egy szerényebb költségvetésű lakodalmat tartanak.Olyannyira szerény,hogy engem bíztak meg a torták elkészítésével.Valami miatt a sün kapcsolódik hozzájuk,még a karikagyűrűjükbe is bevésették.Gondoltam.hogy meglepném őket,egy sünpárral a menyasszonyi torta tetején.Lehet,hogy furának tartod,mivel egy sün elkészítése elvileg nem nagy dolog,de benned meg van az a bizonyos 'véna',jobban meglátod benne a lehetőségeket.Majd,ha lesz egy kis időd,(látom most szezonja van az esküvőknek)szánnál egy kis figyelmet a kérésemre?!
    Előre is köszönöm!
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  10. Szia szazala !

    Hamarosan jelentkezem! Meghallgatásra talált a kérésed :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon kedves ez a "rovat". Ha esetleg úgy engedi időd, akkor mutatnál még más figurákat is, hogy miként kell őket elkészíteni. Persze nem gondolok itt semmi nagyon "bonyolultra". :) Én már egy cica figurával is beérném. :)
    Köszi előre is!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon köszönjük!! Kérem, a katica készítés rejtelmeibe is szíveskedjen beavatni bennünket.
    Köszönjük.
    Sok sikert a csodálatos munkáihoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A katica is elérhető már a blogban a Marccipánfigura kezdőknek...bejegyzésben :9

      Oldalt az indexképeknél látható..

      Törlés
  13. Számomra is hasznosak ezek a figurás bejegyzések. A figurás tortáid közt láttam egy hoho horgász tortát, ha ezen figura elkészítését a jövőben bemutatnád hálás lennék érte. További sok sikert a fantasztikus munkáidhoz :)

    VálaszTörlés
  14. Sajnalom, hogy csak most bukkantam ra erre a csodalatos blogra, ennel egyszerubben nem is tudom elkepzelni a magyarazatot, gratulalok erte. Kozeledik a kisfiam szuletesnapja, ezert ki is probalom a figurakat amiket itt mutatsz, viszont halas lennek ha valamikor tdnal bemutatni egy boci figurat, es esetleg egy akarmilyen banalis repulot (a fiam nagyon rajong a repulokert). Koszi szepen, es sok sikert tovabbra.

    VálaszTörlés
  15. Ehhez emennyi marcipánra van szükség?

    VálaszTörlés