2013. december 29., vasárnap

Évzáró gondolatok !





Mikor elhatároztam, hogy néhány mondatban lezárom ezt az évet és megköszönöm mindenkinek azt, hogy velem és mellettem volt az évben , nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Igen nehéz, mert szeretném megköszönni, hogy részese volt az életem ezen szakaszának és ez nagyon sok embert érint !
El sem hiszem, hogy mennyien álltak mellettem és ellenem is ebben a szakaszában az életemnek.
Köszönet jár azoknak is akik ellenem voltak, mert ezzel erősítették a jellemem és segítettek abban, hogy átlépjek olyan dolgokon amire nincs szükségem az életben.
Hihetetlen mennyien követtetek idén is, hogy mennyien csatlakoztatok hozzám és néztétek nap mint nap a tortáimat.
Mozgalmas év volt ez ismét, tele munkával és lehetőséggel.
Igyekeztem élni mindennel amit a sorstól kaptam és ez vagy sikerült, vagy nem, de azt gondolom, hogy minden úgy volt jól ahogyan alakult. Ami lehetőséget nem tudtam kihasználni, vagy csak nem vettem észre a mindennapok forgatagában, az gondolom, hogy nem véletlen történt és nem az én utam volt ...
Megszámlálhatatlan mennyiségű tortát készítettem idén is , melyek részei lettek az életemnek.
Ezen torták nagy részét olyan szép emlékként őrzöm, hogy talán soha nem felejtem el őket !
Olyan emberek keresték meg a társaságomat, akikről soha nem is gondoltam volna, hogy az én személyem érdekes lehet nekik.
Lettek olyan kapcsolataim és baráti viszonyaim, amik talán hosszú éveken át meg is maradnak majd.
A szokásos érdekismertségeket igyekeztem idén is lepergetni magamról, mert ugye volt az is nagy számban, de az élet már csak ilyen :)
Szerencsére sok őszinte pillanattal is megajándékozott a sors, amiket óvok és védek majd minden erőmmel .
Az idei év is esküvői torták hadával telt el, amikre nagyon boldogan gondolok vissza a mai napig is.
Rengeteg családi esemény részese voltam idén is amit nagyon köszönök mindenkinek !  Számomra a mai napig őszintén felfoghatatlan mindaz ami kialakult körülöttem és az, hogy ennyien rajongva szeretitek a tortáimat... / azt gondolom, hogy ennél nagyobb szakmai elismerésre nincs szükségem /
Nem járok el megméretni magam versenyekre és bemutatókra, de mindezt azért nem teszem, mert azt gondolom nincs ilyesfajta elismerésre szükségem, de idén is megkaptam az Év esküvői cukrásza díjat, ami a lehető legtöbb mit kaphattam az emberektől azt hiszem .
Idén is voltak kiállítások amiken megjelentem és fotózások amiken megtiszteltek azzal, hogy részese lehetek !
Sok segítő tanácsot és segítséget kaptam idén is emberektől, amiért örökre hálás leszek.
Néhány embert és ismeretséget azért kiemelnék, akikért tényleg hálás vagyok az eltelt évből :  Halász Éva , Szalay Mona , ESKÜVŐ TREND.... Ők mind nagyon nagy részben voltak jelen az eltelt évben !
Az idei kollekciók is elkészültek ismét és ebből a naptár is elkészült, amire nagyon vágytam és köszönet a támogatásért az Alexandra Könyvesboltoknak illetve Matyi Dezsőnek a főnökömnek !
És igen itt jön még egy fontos részlete az évnek!
Már sokszor próbáltam eloszlatni azt a tévhitet ami kialakult sokatokban , hogy én a Matias Cukrászda tulajdonosa lennék !
Na ezennel ismét kijelenteném, hogy nem vagyok az :)
Alkalmazott vagyok mint sokan mások és vezetem a cukrászat életét a legjobb tudásom szerint .
Igyekszem úgy csinálni mindezt, mintha a sajátom lenne , de persze tudatában vagyok azzal, hogy mindez nem így van :)
Az elmúlt években nagyon sok energiát és magát az életemet raktam bele ebbe a cukrászdába, de ennek azt hiszem meg is lett az eredménye és talán kimondhatom, hogy országosan is ismert és elismert cukrászda lettünk.
Persze mindez nem jöhetett volna létre a cukrászkollégáim nélkül, mert mind szerves részei voltak és lesznek mindannak amit igyekeztem kialakítani !
Nagyon büszke vagyok rátok és arra amit elértünk az idei évben is!

Az elmúlt években mindvégig arra gondoltam, hogy szeretném mindenkinek akinek lehet az álmát valóra véltani és közben kissé megfeledkeztem a saját álmaimról.
A 2014 az én álmaim megvalósításának éve lesz, kell, hogy legyen és minden erőmmel azon leszek, hogy mindezt meg is valósítsam !

Lenne még annyi gondolat és emlék amit boldogan, vagy boldogtalanul megosztanék veletek, de nem gondolnám, hogy ezt a bejegyzést ennyire el kellene nyújtanom, de gondolataimban minden oly kerek és szép egésszé állt össze és elteszem olyan magamban mint emléket amire szívesen emlékszem majd vissza .

A következő hónapban rengeteg lehetőségem nyílik majd arra, hogy találkozzam veletek személyesen is a kiállítások alkalmával. Az időpontokat hamarosan megosztom majd veletek a helyszínekkel együtt ...

 Ezennel ismételten megköszönöm nektek, hogy velem tartottatok és elkísértetek engem és a tortáimat egy újabb izgalmas szakaszán az életnek. Remélem maradtok velem a következő évben....években is és megoszthatom veletek mindazt ami az életem .

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!

2013. december 18., szerda

Utánozhatatlan púderszínek...



Mint azt említettem az idei évben szerettem volna a 2014-es tortaterveim között új stílust mutatni.
A kollekciók sokkal összetettebbek , mint az előző években és a stílusuk is merőben más mint eddig.
Ennél a kollekciónál az elegancián és a kisugárzáson kívül a letisztultságot és a nyugalmat szerettem volna ábrázolni.
A színek és a formák játéka lett, amely sok gyöngyöt és púderszíneket  használ öltözék gyanánt.
A virágok és a motívumok amiket használtam visszafogottak, de mégis lekötik a tekintetet.
A központi tortán használt klasszikus bross hangsúlyos, de mégis visszafogott.
A kiegészítők és a hortenziák mind egy vidéki elegáns esküvő hangulatát idézik, melyet a matt burkolatok  tovább erősítenek.
A szatén szalagok csillogása szejmesen vonja körül a torták némelyikét és ezzel játékos eleganciát kölcsönöz.
Az összhang azt hiszem magáért beszél...


Nagy kedvenc lesz az idei évben a gyöngyök adta játék, melyet használjatok ki ti is bátran, mert utolérhetetlen  könnyedséggel öltözteti fel a tortákat és a desszerteket...




A virágok sem a klasszikus értelemben vett rózsák, inkább csésze alakú szirmok összessége, mely letisztult és elegáns vonalat képvisel.
A torták pasztell színárnyalatai bármely helyszínhez alkalmazhatóak és a lehetőségek tárháza végtelen variációra ad még módot...

Remélem ezt a kollekciót is szeretitek majd, mert az egyik legjobban sikerült elképzelésem valósult meg ezekben az édes meglepetésekben.

Fotó: Szalay Mona www.szalaymona.hu

2013. december 9., hétfő

A 2014 es fekete csodáim ...



Minden évben készítek igazi jutalom tortát magamnak is, amiben kiteljesedhetek igazán :)
Ez nem más mint a fekete torta ami igazán én lehetek.
Tudom, hogy ez sokaknak már túl meredek, de én ebben találom meg igazán önmagam. Kifejező és markáns minden szeglete, nem is lehetne ennél látványosabb egyetlen torta sem.
Túl azon, hogy a fekete és fehér szín kontrasztja feltűnő lenne az indaminták és a pöttyökből álló motívumok is öltöztetik a tortát.
Nem kevés munka volt ezeket a mintákat és pöttyöket felrajzolni, és ugye a hiba lehetősége is egyenlő volt a nullával, mert a fekete szín nem javítható, ha a minta nem stimmel...




A fekete virágok és a tövises indák, már lehet, hogy túlzóan hatnak, de minden érzésem és gondolatom belepréseltem ebbe a kollekcióba.
Lehet, hogy ez a sötét oldalam, de én vállalom boldogan, hiszen valahol ennek köszönhetem azt is, hogy ismertebbé váltam a tortáimmal, hiszen évvekkel ezelőtt kezdtem el ezek készítését és lettem "ismert" mint fekete torta gyáros :)




Az indák és a motívumok csodás partnere lett a Halasi csipke mintázatú cupcake gyűrű.
Pont ezen  tortánál használtam azt a családi ereklyét is, amit nagyon szeretek. A torták alatt egy majd 200 éves fekete gyapjú vállkendő van, ami édesanyám becses öröksége és boldog voltam, hogy alkalmam adódott ezt is használni, mint asztali futót...


A hangulat kedviért Roxi is "terítékre" került, mert a sziluettje a Halász Éva ruhában tökéletesen megjelenít mindent amit látni szerettem volna a fotón...
Remélem, hogy az elkövetkezendő esztendőben is lesz olyan pár aki hasonló tortát választ, mint e kollekció darabjai, mert büszke vagyok azokra, akik merik a határokat tágítani és vállalják a saját elképzelésüket a nagy napon, minden elvárást és konzekvenciát levetve ...
Persze csak akkor, ha ez ténylegesen az ő egyéniségükhöz passzol :)

Boldogság van, hogy ez a kollekció is megszületett és tudom, hogy a kiállításokon nagy sikere lesz majd ezen tortáknak, mert szeretik az emberek a formabontó dolgokat :)

Remélem elnyeri a ti tetszéseteket is :)

Fotó: Szalay Mona   www.szalaymona.hu
Ruha: Halász Éva   www.halaszeva.hu                                                       
Modell : Kránitz Roxi
Smink: Fejes-Tóth Judit

2013. december 4., szerda

Lángoló szenvedély ...



 Mint minden évben Idén is készítettem egy olyan kollekciót, mely tudom, hogy nagy sikert arat majd a menyasszonyok és tortakedvelők világában, és ez nem más miatt van így, mint azért mert piros ...
A tűz és a szerelem jelképe ez és annak aki ezt a színt választja biztosan szép emlék marad a torta.
A piros színnel nagyon könnyen el lehet menni a giccs  világába, ezért óvatosságra is intettem magam, nehogy átlendüljek arra az oldalra.
Szerettem volna, ha visszafogott és elegáns maradna ez a kollekció, de mégis legyen olyan amit mindenki szeret de csak én tudom igazán így elkészíteni.
Be is vetettem minden megbúvó szenvedélyemet és raktam össze minden szegletét.
A szín ugye adott volt, de saját árnyalatot kevertem magamnak, mert azt gondolom, hogy a kapható árnyalatok nem elég kifejezőek.
A formavilágban szerettem volna, ha klasszikus és romantikus jegyeket hordozna, de legyen attraktív  is. A virágokat a már tőlem megszokott monumentális méretben készítettem el elszórtan kisebb társaival kombinálva és a levelek áramvonalas alakja szinte öltöztetik és körbeölelik a tortát és a virágokat...
A torták fehér burkolatot kaptak amit a színben megegyező szatén szalagok zárnak . A hangulatot fokozandóan az alsó torták is pirosba öltöztek.
Az elmaradhatatlan nagy klasszikus az indaminta és az ezernyi apró pöttyözés sem maradhatott ki a kollekcióból és azt hiszem ezzel lett igazán teljes minden torta.
Apró kiegészítőkkel láttam el még a nagy tortákat, mert gazdag látképet szerettem volna láttatni.Ennek érdekében készültek el a cupcake-ek, mini torták, desszertek és ezen okból kapott megannyi friss gyümölcsöt is, melyek színe tovább fokozta a vizuális élményt.
A végeredmény nagy boldogsággal töltött el és remélem a ti tetszéseteket is elnyeri majd...














Fotó: Szalay Mona  www.szalaymona.hu
Ruha: Halász Éva  www.halaszeva.hu
Modell: Kránitz Roxi
Smink : Fejes-Tóth Judit
Torta : Lengyel József

2013. november 17., vasárnap

Vintage stílusban...



Elérkezett az idő, hogy megmutassam, pontosabban bemutassam nektek a 2014-re tervezett tortakollekcióim első darabját.
Klasszikus lett, abban az értelemben, hogy a fehér színt választottam a burkolathoz és a kiegészítőkhöz, viszont azt remélem, hogy nem lett klasszikus  a kivitelezésben...
A tavalyi évben kezdtem el a fodros  torták készítését ami vegyes fogadtatással indult, majd az év folyamán megannyi verziója jelent meg a tortáim között és a visszajelzések alapján nagy kedvencé forrta ki magát.
Ebben a tortagarnitúrában igyekeztem minden olyan formátumot használni, amit már eddig is láttatok, de belecsempésztem olyanokat is, amiket erre az alkalomra találtam ki.
Azt szerettem volna, ha minden torta egy kicsit más mint a megszokott, kicsit érdekesebb, kicsit változatosabb és minden eleme különböző, de valahogy az legyen az érzése annak aki látja, hogy ezek a torták így együtt alkotnak egy egészet...
Az apró desszerteken és kiegészítőkön megannyi érdekes mintát és motívumot jelenítettem meg, melyeket a gyöngyök tesznek igazán játékossá és öltöztetik fel eleganciával...
Ebben a stílusban megannyi lehetőség rejlik még, de igyekeztem minden lehetséges eszközt felsorakoztatni.
Mint azt már előzetesben mondtam,  ebben az évben másképpen szerettem volna látni és láttatni a tortáimat.
Ezekből a képekből már sejthető is talán, hogy mennyire másként :)
Azt akartam, hogy éljenek a képek és legyen hangulata minden szegletének...
Ezt a látásmódot sugallja a helyszín is, de a kiegészítők is amik családi ereklyék . 50 éves német porcelánok, amik pont illenek ehhez a világhoz.
A cupcake papírok a legtökéletesebb választásnak bizonyultak, mint a stílus jeles képviselői.
Mindehhez az élővirágok laza csokorba rendezve csodás összképet mutatnak.


Az idei kollekciók némelyikéhez  Halász Éva tervezett egy-egy ruhát, ami azt gondolom igazán különlegessé tette a hangulatát a képeknek.
Ezt a ruhát a torták ihlették és Éva megvalósította mindazt ami tökéletessé teszi a harmóniát.
A modell akire esett a választásom Kránitz Roxi ,tökéletesen megformálja számomra azt a karaktert, aki méltó társa a tortáknak.



A fotókat mint már tudjátok sokan Szalay Mona készítette .
Bár ez több mint fotó....ezek érzések, melyek kivetülnek a vaku fényén át és csodává alakulnak...




Az  élet iróniája, hogy ez volt az első kollekcó amit elkészítettem és ez volt az is, amely oly sok gondot okozott és fejtörést, mire összeállt az összkép...
Irónia azért is, mert nem szerettem....
Mert sok nehézséget és fejtörést okozott, de a végeredmény kárpótolt mindenért :)
És láss csodát... Ők lettek az első bemutatott torták is .
 Remélem elnyeri a ti tetszéseteket is mindaz amit láttok a képeken és várjátok  a többi torta bemutatását si ?


 Az alábbi linkeken mindenkit megtalálhattok :
Fotó: Szalay Mona Photos from Heart by Szalay Mona
Ruha : Halász Éva   HALASZEVA
Modell : Kránitz Roxi
Smink :  Fejes-Tóth Judit   Celebrity Beauty Studio




2013. november 13., szerda

A nagy beszámoló...

Véget ért ismét egy szezon az esküvői torták tekintetében és már kezdetét is vette a következő évekre való felkészülés.
Az elmúlt két hónapban rengeteg készülődés és szervezkedés előzte meg a torták fotózását .
Az elkészítést már nem is említem...
Másfél hónapnyi kemény munkával sikerült elkészíteni a napi torták és teendők mellett azt a 12 kollekciót, amivel képviselni szeretném magam a következő évben és utat szeretnék mutatni a saját aspektusomban, hogy mennyi mindent lehet képviselni egy tortával. Mennyi stílus és egyéniség lelhető fel egy-egy tortában és megmutatni, hogy ez több mint egy édes meglepetés, vagy egy atrakció az est folyamán, hanem önkifejezés, művészet és az érzékek násza...
Amikor elkezdtem a munkát, már tudtam, hogy nem szabad nagyon tervezgetni és elképzelni bármit is, mert az élet úgy is átírja. Noha tudtam ezt, de tervezgettem mint máskor és raktam össze a gondolatokat amik lassan képekben jelentek meg a fejemben.
Igen csak a fejemben, mert nem hiszi el senki, de nem tudok rajzolni...én a pillanatnak élek és az érzelmeim uralják a kezeimet.
Felesleges is lenne skicceket és maketteket készítenem, mert az adott pillanatban úgysem oda tenném a kiegészítőket, mintákat és virágokat ahová rajzoltam, terveztem, hanem ahová azt akkor érzem, hogy tennem kell...
Elindult a munka és a kiegészítők keresgetése.
Amikor elkészült az első torta szívem szerint a földhöz vágtam volna, mert nem tetszett amit láttam...
A fejemben jobban nézett ki :)   gondoltam és kezdtem előröl.
Aztán ahogy telt az idő és alakultak ki a dolgok, születtek meg a torták és minden megváltozott úgy vettem fel a ritmust és adtam át magam az érzéseknek.
Élményeimből és a bizonyítás vágyából táplálkoztam....sokszor szó szerint., mert azt sem vettem észre, hogy a 3 kávé mellett semmit sem vettem magamhoz egész nap és már este van...
Küzdelem volt nap mint nap, beáldozva szabadnapot és mindet ami a mindennapjaimban normálisnak mondható, de tudtam, hogy a végeredmény majd kárpótol, vagy inkább csak reméltem.
Amikor a kollekciók egy egy darabja elkészült mindig eszembe jutott, hogy mit tudok elképzelni hozzá és mivel lenne igazán izgalmas és egyedi.
Kerestem a kiegészítőket és eszét vesztve szedtem össze mindent amit tudtam a barátoktól, ismerősöktől és sokszor idegenektől, akik jószándékkal segítettek első szóra...
ésszel fel sem foghatom és szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyi szeretni való és kedves emberrel hozott össze a sors és mennyien segítettek önzetlenül. Bíztak rám családi ereklyéket és fontos kötődésű tárgyakat, ami nagyon megtisztelő volt a számomra.
Aztán elkészültek a torták és kikészültem én is.
A hetek elteltek és a tennivalók, szervezni valók nem fogytak, csak sokasodtak, mintha muszáj lenne nekik szaporodni és megkeseríteni a mindennapokat.
Mire a fotózás napjához értem megfogytam kissé és belefáradtam mindenbe, de szerettem volna nagyon amit megálmodtam és látni akartam bármi áron az álmaimat és a munkám eredményét !
Sokszor olyan voltam mint egy tébolyult és  volt néhány olyan kirohanásom, amit utólag bánok is, de a stressz olyan faktor amit nem tudunk minden szituációban kontrollálni és kihozza a legrosszabbat az emberből...
Azt akartam, hogy a képek éljenek és ehhez szükség volt a legjobb dolgokra amiket elérek!
Az egyik csoda nekem Mona volt akiben tudtam, hogy megbízhatok és azt fogja majd láttatni a képeken amit szeretnék látni . Nem féltem semmitől, mert tudtam, hogy jó kezekben vannak a torták, illetve a képek és ezt utólag sem bántam meg.
A képek tele vannak élettel és hangulattal. Bennük van minden ami kell, ahhoz, hogy azt képviseljék amit szerettem volna , magát az életet és az érzelmeket...
12 helyszín nem kevés egyetlen napra és tudtuk is, hogy elég nagy fába vágtuk a fejszét, de nekiláttunk és csináltuk.
Egy egy helyszínbe beletört a bicska, de megoldódott minden amit ember megoldhat...akarom mondani amit Mona megoldhat :)
A türelme és a hihetetlen nyugalma, kiegyensúlyozottsága beleégett a retinámba :) Soha nem láttam még embert ennyire higgadtan és nyugodtan végezni a munkáját.
Minden pici részletben megtalált minden apró részletet  amit meg kell ragadni és életre keltett minden élettelen tárgyat.
Érdekes, hogy minden úgy engedelmeskedik neki ahogyan Ő azt akarja ...
Azt tudtam eddig is, hogy nagy varázsló, aki mindemellett hihetetlen ember és egyéniség, de engem is meglepett a fotózásokon
Igen fotózások, mert két nap lett az egy napból, mert annyira sok lett a helyszín és hát emberből vagyunk ugye :)
Mona portréi és képei mind nagy szerelem nekem és tudom, hogy ha ti is akik eddig nem ismertétek a munkáit az alábbi linkre kattintva megértitek mindazt amit mondok:














De aztán megcsináltuk és túléltük a viharokat :)
Nagyon köszönöm a munkád és a segítséged Mona , örökre hálás leszek neked mindenért !

Nagy változás volt az idei fotózáson az is, hogy nem szerettem volna higiénikus képeket, amik nem mutatnak életet, hanem azt akartam, hogy sugározzanak pozitív energiákat és aki ránéz érezze mindazt amit láttatni szeretnék : az életet, a szerelmet, az összetartozást és a végtelen harmóniát...
Legyen minden képe egy nyugodt pillanat ebben a rohanó világban. Töltés energiával túlélni a hétköznapokat...

Éppen ezért döntöttem el, hogy az idei évben néhány kép erejéig szeretnék egy modellt is aki méltón képviseli mindazt amit én.
Kránitz Roxi így került a látómezőmbe és döntöttem úgy, hogy kellemes lénye pont olyan amiről álmodtam :)
Ismeretségünk már az előző évben kezdődött egy tortabemutató alkalmával (akkor éppen összetört egy tortámat :) , de amennyire bánta és sajnálta a történteket, rögtön belopta magát a szívembe )
Adott volt egy szép fiatal lány, már csak a ruha kellett, amiben megfelelően tudná preferálni a látomásaimat :)
Halász Éva volt az aki első szóra vállalta, hogy készít ruhákat  a tortáim mellé és ezzel emeli a színvonalat a fotózás alkalmával.
Éva ruháira már előző évben felfigyeltem, mert összehasonlíthatatlanok mind és csodás vonalvezetésük, jellegzetes és utánozhatatlan egyediséget ad .

Borítókép

Éva barátságáért is nagyon hálás vagyok, azért is, mert nem csak elküldte a ruhákat , de Ő maga igazította rá Roxira személyesen a helyszínen és segítette  a munkát.
Bár sok időt raboltam el tőle is, de nagyon hálás vagyok a közreműködésért és ezúton is köszönöm a segítséget és azt, hogy partner volt ez alkalommal is :)
A sminket Fejes-Tóth Judit készítette, amiért ugyancsak hálás vagyok, mert már évek óta dolgozunk együtt, ha ezt munkának lehet nevezni, mert általában jó hangulatú minden találkozásunk :) Judit az Igen-Igen Esküvőmagazin Főszerkesztője , amiben időről időre helyet biztosít nekem és a munkáimnak egyaránt...
http://www.igen-igen.hu


A fotózás bár nagyon elhúzódott, mégis amikor megláttam az első nyers fotókat tudtam, hogy jó lesz ez....jó lesz ez ! Megvalósul az amit szerettem volna :)
Kipihentem magam...mondjuk ez túlzás, mert ezt az energiát nem tudom pótolni amit elhasználtam a két hónap alatt, de igyekszem :)
Nagyon fontosnak tartom, hogy megköszönjem azt a sok áldozatot és alázatot minden kollégámnak, akik nap mint nap mellettem voltak és segítették a munkámat, elviselték a kirohanásaimat, a kitöréseimet...
velem voltak jóban és rosszban  és igyekeztek mindenben a kedvemre lenni, hogy a megvalósítás beteljesedjék.
Azon kollégák is nagy köszönetet érdemelnek akik közvetlen nem segítettek, de tartották a frontot és állták a sarat....akarom mondani a marcipánt :) ameddig nem tudtunk a napi munkákkal és gondokkal foglalkozni...
Az  emlékek még nagyon frissek és ülepedniük kell még jócskán azt érzem, mire úgy tudok mindent megélni, mint ahogyan az a valóságban történt.
Nagy vállalkozás volt ez és ezt tudtuk már az elején, de most először mondom el egy a munkámról én magam, hogy ez tényleg színvonal....
És ez remélem nem hangzik nagyképűen, de remélem majd a képeket látva ti is így gondoljátok :)


A végén külön szeretném megköszönni Nagy Attilának a munkáját, segítségét és sokszor önfeláldozását amivel mellettem állt minden mozzanatban , tökéletes burkolataival segítette a munkámat, illetve Magyar Hajnalkának is köszönöm, hogy munkájával és személyével segített minden nap !

Köszönök mindent és mindenkinek :)

A héten megosztom az első kollekciót ígérem, de úgy éreztem, hogy a beígért beszámolót előbb kell megírnom...

HÖLGYEIM ÉS URAIM....EGY ÉLMÉNY VOLT VELETEK DOLGOZNI.

KÖSZÖNÖM :)

2013. szeptember 29., vasárnap

SZEZONVÉGI GONDOLATOK ÉS MINDAZ AMI JELLEMEZTE AZ IDEI ÉVEM...

Ismételten véget ért egy esküvői főszezon !
Az elmúlt hónapokban kimondhatatlan mennyiségű édes finomsággal, néha monumentális alkotással voltam jelen mások Nagy-napján, megszámlálhatatlan esküvői torta készült, aminek a számát ki sem mondom, mert nem szeretnék senkit megriasztani...
A kiállítások után az év elején máris kezdetét vette a megbeszélések sokasága és fiatal párok százaival találkoztam személyesen. Az elvállalt tortákra nem is kellett sokat várni, mert szinte pár hónap alatt betelt, sőt túltelítődött a kapacitásaim száma.
Az elmúlt évben megfogadtam, hogy " igenis megtanulok nemet mondani" és ezt nagyjából be is tartottam, de természetesen idén is jócskán túlvállaltam önmagam.
Sokan voltak szerencsére azok, akik tényleg idejében jelentkeztek és a megbeszélés alatt gyorsan megtaláltuk a közös hangot, de ugye természetesen itt is voltak kivételek.
Mire elkezdődött a főszezon és kitavaszodott, máris úgy éreztem, hogy elfáradtam, pedig még csak akkor kezdődött igazán minden ...
Szépen belevetettem magam a munkába, és hétről-hétre készítettem a tortákat.
Változatos volt mondhatom a repertoár, mert szinte minden stílust és színvilágot bejártam amit ember bejárhat a tortáin. Igyekeztem megfelelni az igényeknek és beleadtam mindent a tortákba amit tudtam. Minden tudásom latba véve hétről-hétre készítettem a virágokat és a kiegészítőket .
Beleadtam minden tortába a szívem és a lelkem is, amit a nyári hónapok végére igencsak meg is éreztem. Lassan éreztem, hogy az elkészített tortákkal én magam is elfogyok és lassan, de biztosan kimerítem a tartalék energiáimat. Igyekeztem adni és adni, de az utolsó hetekre már teljesen megfáradtam és kimerítettem az utolsó tartalékaimat is. A feltöltést az jelentette, hogy a párok és az olvasók kedvesen értékelték a tortákat , illetve  csodás összhangot és egymásra találást láthattam a köszönetként küldött képeken, torta és tulajdonosa között...
Kimondani sem merem, mennyi tortát készítettem esküvőre, de nem is szeretnék ezzel kérkedni, mert ez nem erről szól, de mégis igazán büszke vagyok az elért eredményekre.
Az esküvők mellett rengeteg fotózáson vagyok túl, melyek egy részét már láthattátok, de sokat majd csak az elkövetkező hónapokban tudtok megtekinteni a megjelenések miatt.
Csodás dolgok születtek ezeken az alkalmakon is .
Mielőtt elkezdtem volna leírni a gondolataimat kicsit átnéztem a nyári képeket az albumokban és hatalmába is kerítettek az érzések, mert már az első oldalalak után azt gondoltam, hogy ez nem lehet....ezeket nem is én készítettem.... és ennyi volt ? Magam sem tudom felfogni, hogy hogyan voltam képes mindezt megvalósítani, de megtörtént.
Annyi dolog történt itt ebben az időszakban! Kaptam rengeteg kedves és szívhez szóló gondolatot és levelet tőletek olvasóktól, rengetegen el is látogattatok hozzám Győrbe és apró figyelmességekkel kedves emléket hagytatok nálam.  Már az év első hónapjaiban tapasztaltam szakmai féltékenységet és támadásokat, melyeket igazán nem is tudtam mire vélni, de igyekeztem mindezt oda tenni ahová való! Megjelentek barátok az életemben és olyanok is akik a barátnak álcázva próbáltak közelebb kerülni hozzám. Távoztak is emberek az életemből . Barátnak hitt kapcsolat....kapcsolatok adták meg magukat és derültek ki, hogy mindez csak az érvényesülés lehetőségei voltak.  Megannyiszor kerestem  önmagam elveszve a torták világában és bevallom volt néhány tébolyult pillanatom, de rá kellett jönnöm, hogy ez vagyok én... "a tortás ember" aki szerencsésnek mondhatja magát, mert megtalálta amire született és az emberek a tenyerükön hordozzák mindezért és visszaadnak minden befektetett pillanatot ! KÖSZÖNET ÉRTE ...
Tehát elég mozgalmas időszakon vagyok most túl.
Az utolsó hónap, hónapok voltak a legnehezebbek. Lassan éreztem, hogy elfogyok és minden nap egy próba volt amit meg kell ugrani. Éreztem, hogy lassan elhagy az erőm és kiég minden bennem ami eddig előre vitt . Elmaradtak a bejegyzések a blogon is, mert nem volt energiám már és nem tudtam feltölteni magam, mert az egyik hét követte a másikat, egyik esküvő után következett a másik és egyik sorsdöntő változás érte a másikat az életemben.
Hányszor!!!! Istenem hányszor mondtam azt magamban, hogy vége ! Befejeztem, elég volt és nem csinálom tovább... Nem akartam már ebben a mókuskerékben élni, ami úgy éreztem tönkretesz.
De minden alakalommal Összeszedtem magam....
Szépen felépítettem magam arra a szintre, hogy képes legyek mindent megvalósítani amit szeretnék, amit kell! És ez így ment hétről-hétre.
Arra is rá kellett jönnöm, hogy minden tortámmal tényleg szó szerint egy darabot adok magamból a megrendelőnek és ennek értelmében lassan de biztosan szét is "osztogattam" magam megannyi részletben. Talán ez azért is van, mert én nem is annyira munkának tekintem mindezt, hanem a hivatásomnak. Annak, amiben adni tudok mindenkinek némi boldogságot ami ebben a zord világban szükséges mindenkinek..
A nyár ismét eltelt és elmondhatom, hogy MEGCSINÁLTAM!
Jóval és rosszal egybevéve egy emlékezetes szezon áll a hátam mögött, amit soha nem fogok elfelejteni.
Sokat tanultam belőle és szakmailag is sokat fejlesztettem magamon, mert fel kell nőni minden egyes feladathoz amit az élet elénk sodor és élni akartam minden lehetőséggel amit ad.
Most a jól megérdemelt szabadságom ideje is elérkezett.
Kicsit visszavonulok és igyekszem összeszedni a gondolataimat a továbbiakra.
Alig lett vége és máris kezdődik minden előröl ....
Ismét jön egy alkotói fázis, amikor fel kell támadnom a hamvaimból és meg kell mutatnom nektek olvasóknak és a házasulandó pároknak, hogy melyek lesznek azok a torták amik a következő évben méltón képviselhetik  az esküvőt...
Kicsit feltöltöm az elemeket és belevetem magam a munkába és a műtorták világában teljesedik ki mindaz, amit az idén magamra szedtem mint tapasztalatot.
Tizenkettő tortakollekciót tervezek, ami minden stílust és karaktert megvalósít majd  torta formájában.
Az idén nagy változások várhatóak a szó szoros értelmében megújulást fogtok ismét látni, persze a már jól megszokott Józsi kivitelezésben :)
Sokszínű és azt hiszem nagyon kifejező kollekciók lesznek ezek, amiket majd december végén  mutatok meg nektek.  Nagy változás lesz, hogy idén méltó környezetben lesznek befotózva a torták megannyi kiegészítővel és ...... a többit majd meglátjátok :)

Izgalmas időszak következik most és tudom, hogy élvezni fogom minden pillanatát . A hozzá tartozó alkotói válságot , a megpróbáltatásokat, a boldogságot amikor egy kollekció összeáll és órákig tudnám nézegetni a részletekben elveszve . Tudom-tudom... ez már megszállottság , de ez vagyok én :)















Zárásként megpróbáltam néhány képet kiragadni azokból amik igazán kedvesek voltak a számomra, de persze a teljesség igénye nélkül tettem mindezt.
Nagyon köszönöm mindenkinek aki engem választott idén és remélem nem sokan vagytok azok akik megbánták mindezt  :)
Nagyon megtisztelő volt nektek dolgozni és igazán izgalmassá tettétek az idei évemet !
Szeretném még megköszönni mindazon kollégámnak akik kitartottak mellettem és segítették a munkámat, elviselve annak minden nehézségét! Nélkületek mindez nem jöhetett volna létre, mert mindennek az alapját ti adjátok ... 
A jövőben igyekszem majd visszatérni a blog írásához is , mert érzem az igényét magamban annak, hogy közvetítsem a gondolataimat felétek :) Szorítsatok nekem, hogy minden jól alakuljon majd a 2014-es torták kivitelezésében .

2013. szeptember 18., szerda

Anett és Attila esküvője, amin én is jelen lehettem...




Egy személyesebb hangulatú bejegyzést szeretnék megosztani ma veletek, ha megengeditek, mert elérkezett az idő úgy látom, hogy saját magam adhattam át és készíthettem elő a helyszínen a menyasszonyi tortát ...
Kedves családi barátaink úgy döntöttek, hogy egybekötik az életüket és erre az alkalomra engem kértek fel, hogy készítsem el számukra az esküvői tortát és ezzel járuljak hozzá az est sikeréhez.
A kérésnek én boldogan tettem eleget, mert ha az embernek személyes kötődése van a párhoz akkor könnyebben alkot olyat, amilyet reményei szerint a pár szeretne...
Az alapötletet a meghívójuk és a levendula szín adta. A meghívójuk bohókás ,amolyan igazi fiatalos volt, de volt benne valami komoly elhatározás hangulat is , ami igazából azt gondolom szükséges is egy ilyen elhatározáshoz.
A meghívón egy vőlegény figura volt aki az autójával száguld és ezzel megnyeri a főnyereményt a menyasszonyt :)
Ezt a motívumot az egyik kísérő tortán jelenítettem meg a beterített asztalon, mert nem szerettem volna, ha ez a karakter túlságosan eluralja a tortákat és az asztal hangulatát, de mindenképpen szerettem volna, ha megjelenik rajta...

Az asztal hangulata inkább romantikus lett , méltón a nagy naphoz, de az összkép mégis a párra volt jellemző.
Szerettem volna adni "magamból" is egy picit nekik és emiatt döntöttem úgy, hogy a sajátos rózsáimmal dekorálom a tortákat. Az asztal minden szegletén megjelent a lila valamilyen formában. Az apró kis desszerteken egy egy gyermeknév felfestve, az esküvőn résztvevő gyermekek nevével, ami személyesen is látva nagyon nagy sikert aratott a vendégek körében, valamint az asztal hangulatát is nagyon könnyeddé és elegánssá varázsolták.

 Olyan esküvőn még nem vettem részt, ahol az én munkám volt a terítéken, amióta a blogot írom, ezért is volt számomra különleges ez az este :)
Jó volt végigkísérni mindazt a boldog pillanatot, amit a torta okozott és a fiatalok boldogsága felejthetetlen élményt ad a jövőre nézve, hogy érdemes a torták világában élnem...

A nagy tortázás után persze itt is a mulatságé volt a főszerep, amiben én is igyekeztem részt venni :)
Bár nagyon sok volt ismét a munka és fáradtan az utolsó pillanatban estem be a vacsorára, de mégis ha zenét hall az ember és jó a társaság, képesek vagyunk minden gondot és bajt elfeledni.
Azt hiszem ismét beigazolódott, hogy a zene gyógyír mindenre :)



A menyasszonytáncot én sem hagyhattam ki :) Miért is tettem volta, hiszen !?
Hiszen ha csak pár pillanat erejéig is, de velem táncolt az est bálkirálynője, egy igazi hercegnő, aki beragyogta szépségével és boldogságával az egész teret...




Csodás este volt, csodás emlékekkel!

Anett és Attila !
Nagyon sok boldogságot kívánok nektek ezúton is, és kívánom nektek, hogy éljetek meg minden napot olyan boldogan, mint ezt az estét ...
Köszönöm, hogy részese lehettem a Nagy napotoknak, igazán megtisztelő volt .
Sok boldogságot kívánok nektek!

A fotókat nagyon köszönöm, hogy a rendelkezésemre bocsájtotta Edl Szilvia.
Örülök, hogy megismerhettelek  :)

2013. augusztus 8., csütörtök

Nagy pillanatok Krisztina és Balázs társaságában ....

 Vannak olyan pillanatok az életben amiért azt mondja az ember, hogy érdemes volt élni és vannak olyanok is amikor nincs szó, hogy a történtek mit jelentenek az embernek.....
Így voltam én ezzel a tortával és a párral, akik ebben a posztomban szerepelnek!
Krisztina és Balázs , már az esküvő kiállításokon megkerestek és döntötték el, hogy "Józsi" tortát szeretnének és az elsők között február 16.-án be is jelentkeztek hozzám megbeszélésre.
Könnyen szót is értettünk egymással és érezhető volt a bizalmuk az irányomba...
Krisztina a ruhájáról és az elképzeléseiről beszélt nekem, de szabadkezet adtak a megvalósításra.
Az ízekben is sikeresen elfogadták a tanácsaimat és igazi különlegességeket választottak csokoládé és levendulás- málna párosítással....
Érezhető volt, hogy fontos munkám lesz és Krisztina arcát elnézve tudtam is, hogy valami nagyon szépet kell készítenem nekik, ami csak az övék lesz :)




A fiatalok az esküvő előtt előre megbeszélt időpontban felkerestek a fotósukkal és beavattak kettejük közös életének első mozzanataiba engem is és első pillanataikat a nagy napon én is átélhettem velük.




Krisztina az étteremben várta a tortáját és szerelmét, élete választottját!
Amikor leértem hozzá a tortával, szinte megszűnt a világ és megfeledkezett mindenki levegőt venni, majd  a nagy várakozást és pillanatokat megélve Krisztina elérzékenyült és kedves pityergésbe kezdett....
/ Még soha nem volt módom ennyire boldognak látni valakit amikor meglátta a tortámat és a halk sóhajok és könnyek között érezni azt amiért dolgozom.... /


 Azután a hangulat csak fokozódott, mert megérkezett a vőlegény és a jegy gyűrű is és az érzelmek eluralták a teret.
Némi lélegzetvétel és kedves ölelés után a boldog pár kedvesen pózolt a tortával és mondhatom én is tele voltam érzelemmel, mert akkor abban a pillanatban azt éreztem, hogy még soha ilyen szépet nem készítettem, de tudom mindezt a menyasszony szépsége és a tortával való összhangja tette..... de tudjátok mit !!!!! Ez volt az én csodatortám akkor és ott :)



Krisztina volt olyan drága és küldött nekem rengeteg fotót a bejegyzésemhez és a képek között megtaláltam önmagam is....
Kár volt elrontanom ezt a nagy harmóniát....
A fiatalok ragaszkodtak a fotóhoz, és bár én nagyon nem akartam, de végül csak rábeszéltek. Az egész hetes munka és a szombati nagy izgalmak után kicsit szétesve de odaálltam melléjük és készült néhány kép velem is aminek utólag nagyon örülök, mert felejthetetlen élményemnek kézzel fogható nyoma is maradt ezáltal velük :)


A boldog pillanatok tovább fokozódtak a helyszínen és kezdetét vette az amire a tortám hivatott!
A tradicionális szeletelés és kóstolás öröme sem telt kisebb felemelkedettségben a képeket tanulmányozva...




Boldog vagyok, hogy részese lehettem mindennek amit most megosztottam veletek és remélem a sors lesz hozzám oly kegyes, hogy sok hasonlót átélhessek a jövőben is !
Boldog párok ....hálás pillanatok!
Ezért szeretem én a szakmámat :)

A lakodalom után a pár a közös életük első reggelijét is a Matias Cukrászdában kezdték és  sütemények és kávé társaságában vezették le a nap fáradalmait :)

Köszönöm a lehetőséget és az ÉLMÉNYT nektek és nagyon sok boldogságot kívánok nektek Krisztina és Balázs !

2013. augusztus 5., hétfő

Dukai Regina szülinapi tortája ...



Még a hét elején keresett meg engem Anita , hogy barátnőjének Reginek készítsek egy szép tortát a szülinapjára, amit Kapuváron ünnepelnek meg.
Mivel Regi kapuvári születésű és a munkája miatt nagyon ritkán tud hazautazni, ezért ezt a szép kerek születésnapot otthon az édesapja tavánál tartották családi és szűk baráti társaságban..
No de a tortára visszatérve Anita azt kérte, hogy a torta az ünnepelt kedvenc  figuráival legyen díszítve......ami nem más mint a Gru .
Már régen szerettem volna valami nagyon jót készíteni erre a témára és kapva kaptam az alkalmon, hogy megvalósítsam azt ami a fejemben van :)
A torta Eszterházy és Csokoládé duett töltést kapott, amit szürke és narancs alapra burkolás után  fogaskerekekkel és a mignon figurákkal dekoráltam....
A torta tetején természetesen ott vot Gru és még néhány jellegzetes szereplő...




Nagyon jó volt látni ahogyan a karakterek kialakultak és látni a végeredményt, ahogyan  minden összeáll.


Hogy az ünnepi hangulatot fokozzam a szereplők kaptak egy-egy saját tortaszeletet is, aminek a kis mignonok nagyon örültek :)


A visszajelzések alapján tegnap este Regi nagyon örült a tortának és remélem egy kicsit én is hozzájárultam ezzel az Ő szülinapjának felejthetetlenségéhez...


Köszönöm a lehetőséget és ha előbb nem, de a következő kerek évszámnál is várlak benneteket :)

ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG REGI!