2014. június 9., hétfő

TORTA ÉS KARAMELL ÉLMÉNYMŰHELY....HOGY A SÜTÉS ÉLMÉNY MARADJON !






 A TORTA ÉS KARAMELL ÉLMÉNYMŰHELY már jó pár hete....vagyis inkább két hónapja üzemel és minden várakozásomat felülmúlóan szép torták és boldog pillanatok társaságában telnek a tanfolyamok.
Amikor elhatároztam, hogy megalapítom ezt a helyet, nem gondoltam volna, hogy minden ilyen flottul fog működni, mert a kezdeti nehézségek után minden szépen alakult a vágyaim szerint.
Az elején egy kis tumultus alakult ki a tanfolyamok indulásával kapcsolatban, de a mai napra már szépen folyamatosan tudom megszervezni a tanfolyamokat a jelentkezők igényeit figyelembe véve.
Tortasütés volt az első tanfolyamok alapja, mert szerettem volna , ha a névhez hűen tortákat készítenek majd velem azok akik szeretnének egy kellemes délutánt eltölteni velem és a torták csodabirodalmában bepillanthatnak a piskótakészítés alapjaiba és a finom főzőtt krémek készítésébe.

Maximalizmusomnak köszönhetően az első tanfolyamokon voltak pánikrohamaim a készítések során...most már bevallhatom, mert amikor egy torta nem olyan amilyennek én elképzelem, akkor én nem tudok magamon uralkodni és muszáj közbeszólnom :)
De idővel mindez leülepedett bennem és mára már rájöttem, hogy engednem kell a fantáziákat szárnyalni a tanfolyamokon és engednem kell, hogy mindenki megvalósíthassa a saját elképzeléseit egy-egy tortában ...
A cukrászüzem feszesebb tempója után nekem is jót tesz egy kis lazítás és a jó társaság a piskóta édes illata mellett, néha egy közös kortynyi pálinkás indítás után, csak hogy mindenki ellazuljon :) feledhetetlen emlékeket ad mindenkinek.
Igen... ! én is fejlődöm tanfolyamról-tanfolyamra.
Sokat ad nekem is egy tanfolyam, mert minden alkalommal új embereket ismerek meg és minden ember egy új történet. Tele vagyok emlékekkel és jó érzésekkel...sokszor megható és borzongó pillanatokkal, ahogyan a tanfolyam alatt a résztvevők szépen megnyílnak előttem és közelebb engednek magukhoz engem is mint embert  . Igen embert, mert itt a cukrász mellett az emberi oldalam is előtérbe kerül és a hely varázsa talán és a közelség miatt is többet adok magamból mindenkinek, mint egy tortarendelés alkalmával :)

A tanfolyamok  ebben a hónapban is a torták témakörét dolgozzák fel és maradnak a csokilapok otthoni verzióban elkészíthető verziói és az apró technikák fontosságaira való rámutatás.
A következő hónaptól viszont egy kicsit áthelyezem a tanfolyamok témáját a maffinokra és a cupcake dekorálás lehetőségeire. Csoportos foglalkozások keretében készítünk majd többféle kevert tésztát és otthoni lehetőségeket figyelembe véve igyekszem majd technikákat mutatni a dekorálásra is...
Ezek a tanfolyamok mind háziasszonyoknak és hobbisütőknek adnak tapasztalatot. és ezáltal mindenki megtudhatja a piskótakészítés fortélyait és annak egyszerűségét is, eloszlatva minden sztereotípiát ami ezt a témát övezi ...
Voltak olyan résztvevőim, akik teljes "analfabétaként " érkeztek hozzám sütés ügyében és csak a hecc kedviért, vagy a barátnők unszolására jöttek el hozzám. A tojás szétválasztása is gondot jelentett, mára viszont elárasztanak képekkel és élményekkel a visszatéréskor, hogy mennyi mindennel próbálkoztak már azóta is és a rettegett piskóta is minden alkalommal sikeredik :)
Ez a legjobb visszaigazolás azt hiszem, mert a  sikerélmény után egyszerűbben áll neki mindenki otthon is a sütésnek...
Csak gyakorlás és elhatározása Hölgyeim és Uraim asiker, és ha az alapok megvannak akkor ez a tudás már tovább fejleszthető... lehet kísérletezgetni  és próbálgatni új recepteket.

Szeretnék néhány képet megosztani veletek egy tanfolyamról, amelyek csodajól visszaadják a tanfolyam menetét és hangulatát is :)
A képeket V. Károly Mónika készítette a tanfolyam alatt és nagyon megtetszettek, mert nagyon klasszul láttatnak minden fázist :)




















A tortás tanfolyamok végén mindenki kap egy TORTA ÉS KARAMELL logóval ellátott  stencilezett tortatartót, melyet az Arany-ló papír készít el nekem illetve egy kis segítség gyanánt a TORTISSIMÓ  tortadekorációs eszközöket forgalmazó Szilágyi Györgyi által küldött hűtőmágnest amin megtalálható minden információ ahhoz, hogy beszerezhesd az otthonra szánt eszközeidet a tortakészítéshez ...
A tanfolyamon készített tortákhoz az Édes Dekor biztosítja a tálcákat és a dekorelemeket .


Végezetül néhány képet  ismét megmutatok nektek a teljesség igénye nélkül a foglalkozások végén készült  képekből. Vendégeim az ország minden pontjáról / Budapest , Szeged, Kőszeg, Hódmezővásárhely, Győr és vonzáskörzetéből, Balaton környékéről....sőt még a határokon túlról is érkeznek /
Itt mindenki büszkén mutatja a tortát amit készített és ezután  vidáman távozhat a családja örömére a remekművel :)











Ha neked is kedved támadna egy közös sütésre illetve szeretnél egy kicsit tanulni és az otthoni folytatáshoz alapokat szerezni, akkor várlak szeretettel az Élményműhelyben...
Érdeklődni és jelentkezni a tanfolyamokra a: tortaeskaramell@gmail.com címen lehet.
Egyéni oktatás is megoldható a szégyenlősebbek vagy az elfoglaltabbak kedviért :)
Volt már rá példa, hogy így oldottuk meg a tanfolyamot , mert nem tudtak a jelentkezők csatlakozni másokhoz...
Cégek, vállalkozások csapatépítő tréningjeit is vállalom, mert azt gondolom, hogy a tűz melege és a sütemény illata mindenkit egy csapattá kovácsolhat :)


Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig ellátogatott hozzám már és azoknak is akik mára már visszatérő vendégeim lettek.
Várok mindenkit szeretettel!

Lengyel József

2014. június 1., vasárnap

A Cinema City Aréna VIP termében jártam ...

Ismét egy rendezvényen volt lehetőségem jelen lenni a Cinema City Aréna Plázában.
Minden alkalom amikor Andrea megkeres , hogy egy adott rendezvényre biztosítsak desszerteket , repes a szívem, mert tudom, hogy igényes környezetben és jó emberek társaságában lesz módom megmutatni egy picit a tudásomból...
Jelen esetben a Grace of Monaco- GRACE MONACO CSILLAGA  FILM bemutatóvetítésén lehettem jelen és készítettem a témára jellemző állófogadás desszertjeit...A vetítés előtt egy Rendezvényszervezőknek tartott kis tájékoztatóra került sor, melyben  a  Cinema City által nyújtott szolgáltatásokra és lehetőségekre hívták fel a figyelmet  illetve a Cinema City termeinek sokszínűségére, melyek tökéletesen alkalmasak konferenciák, zártkörű rendezvények illetve születésnapok lebonyolítására.
És itt jöttem a képbe én is, mert nagy meglepetésemre Buda Andrea  a Cinema City marketing igazgatója nagyon kedves szavakkal illetett a vendégek előtt és bemutatott nekik mint olyan embert aki valóra váltja a rendezvényeikre álmodott desszertek kivitelezőjét. El nem mondhatom szavakkal, hogy ez nekem mekkora megtiszteltetés és mennyire jóleső, hogy elismeri a munkásságomat .
Andreával  való munkakapcsolatom már évekkel ezelőtt kezdődött és büszke vagyok arra, hogy alkalomról ,alkalomra meg tudok felelni az elvárásaiknak és tudom hozni azt a szintet amit szeretnének látni a rendezvényeiken...

Az említett rendezvényen is volt rengeteg finomság a terített asztalon és remélem mindenki örömére fogyasztott a felsorakoztatott desszertekből..

Néhány képet mutatnék nektek a rendezvényről Schumy Csaba fotóinak köszönhetően...
Ezúton is köszönöm a képeket.


 A fogadásra készített desszertasztal.

Itt minden megtalálható volt amit szem és száj egyaránt megkívánhat :)

A képen épp Andrea mond néhány kedves szót a vendégeknek ...


Nagyon köszönöm az ismételt lehetőséget a Cinema City-nek és Andreának és egyben remélem, hogy nagyon sok közös munka vár még ránk :)

Ajánlom figyelmetekbe az általuk kínált lehetőséget, hogy a moziélmény csak a kezdet legyen !


Egy nagyon igényes prospektust is készítettek ez alkalomból, melyben az én tortáim is jelen lehettek, a Cinema City Aréna VIP termében tartandó rendezvényeket preferálva :)
Boldogság van és öröm :)