2019. május 5., vasárnap

Ehető hasonmásom lett Kismárton Máténak köszönhetően !

Hihetetlen kis történet amit ma meg szeretnék osztani veletek !
A tegnapi nap folyamán épp dolgoztam Budapesten egy rendezvényen, amikor egymás után jöttek az üzenetek Én nagy munkában voltam, közben nem is értettem az egészet , hogy mit keres egy engem ábrázoló ehető hasonmás Essenben ?
Közben dolgoztam tovább és igyekeztem nem arra gondolni, hogy ki volt az aki ezt elkövette, de persze más sem járt az eszemben :)))
Aztán persze összeállt a kép és kiderült, hogy Kismárton Máté ígéretes cukrász kolléga volt az aki készítette .
Mátét, már ismerem egy ideje és találkoztunk is néhány alkalommal az elmúlt években . Tisztelem a munkáját és a szorgalmát, és azt gondolom, ígéretes jövő áll előtte , mert szakmailag és emberileg is minden adottsága meg van hozzá !

Máté példaképként tekint rám  ( uhh.. ezt de nehéz volt most leírni :))) és ezt nem rejtette el eddig sem, ez nagyon megtisztelő  .
De hogy engem válasszon témának a munkájához és formáljon meg engem, a szalont stilizálva és a tortáimat, ez több mint durva bevallom …
Csak kapkodtam a levegőt ahogy láttam a képeket amit küldött nekem és azt gondoltam ilyen nincs !
Van Németországban egy hasonmásom egy ehető verzió belőlem :)))
Ez nagyon durva ! Kész vagyok teljesen .
Máté elmesélte, hogy tavaly óta gyűjtögeti a képeket rólam és tervezi a kivitelezést .

Sokan ismeritek el a munkám és a szakmai elhivatottságom, de az amit most kaptam az több mindennél bevallom, és ezt feldolgozni kell egy kis idő !
Aki ismer az tudja, hogy vállalom az érzéseimet és vállalom azt, hogy az érzéseim vezérelnek.
Ez pedig most mindent visz !

Nagyon köszönöm Máté, hogy megtiszteltél , hogy én lettem a téma a munkádhoz, a meglepetést  és az egészet úgy ahogyan van, ahogyan vagy :)
Ritkaság, hogy valakivel megtaláljam a hangot a távolság és minden más ellenére is, de veled az első levélváltás óta töretlen és remélem ez így is marad sokáig ! Nagyon sok sikert kívánok neked a jövőben és váltsd valóra az állmaid ! Mondanám, hogy az én álmom már valóra váltottad, de nem álmodtam saját mellszoborról életemben :))))
 IMÁDOM !

Lengyel József

Néhány képet kértem Mátétól a versenymunkájáról és a készítés fázisairól .
Pillantsatok bele ti is , hogyan készült mindez :











32 megjegyzés:

  1. Nahát, mekkora meglepetés lehetett ez a "találkozás" ÖNMAGADDAL!És biztos rengeteg elismerést kapsz, de ez atjott mennyire érzékenyen erintett Téged! Még én is elpityeregtem magam..Jó érzés lehet ilyen elismerésekben furdozni!

    VálaszTörlés


  2. Very scientific and useful information. Thank you!
    clipping path service

    VálaszTörlés
  3. I’m definitely loving the information. I’m book-marking and will be tweeting this to my followers! 야한동영상

    VálaszTörlés
  4. "Unquestionably believe that which you said. Your favorite reason seemed to be on the net
    the simplest thing to be aware of. I say to you, I certainly get annoyed while people consider worries that they plainly do not know about.
    You managed to hit the nail upon the top and also defined out
    the whole thing without having side-effects , people could take a signal.

    Will likely be back to get more. Thanks 오피헌터"

    VálaszTörlés
  5. Fantastic blog and great design and style. Good write-up, I am regular visitor of one’s website, maintain up the nice operate, and It’s going to be a regular visitor for a long time.

    횟수 무제한 출장

    VálaszTörlés
  6. "I've been exploring for a little bit for any high-quality articles or weblog posts on this kind of house .
    Exploring in Yahoo I finally stumbled upon this website.
    Studying this information So I'm glad to show that I have an incredibly just right uncanny feeling I found out exactly what I needed.
    I most indubitably will make sure to do not disregard this site and give it a look on a constant basis."

    스포츠마사지

    VálaszTörlés
  7. What’s up, the whole thing is going nicely here and ofcourse every one is sharing information, that’s actually good, keep up writing. 파워볼

    VálaszTörlés
  8. Nice info, I love the way you express words with emotions. 경마사이트

    VálaszTörlés
  9. Really informative post. I personally thought the written post is well suited and trouble-free for me to go after provided guideline. visit this site to find out more 파친코사이트

    VálaszTörlés
  10. Great delivery. Outstanding arguments. Keep up the amazing effort.
    메이저사이트
    경마
    온라인경마

    VálaszTörlés
  11. I truly love your site.. Great colors & theme.
    Did you make this amazing site yourself? Please reply
    back as I’m hoping to create my own personal website and would love
    to know where you got this from or just what the theme is called.
    Many thanks!
    바카라사이트
    토토

    VálaszTörlés
  12. However I wish to say that this write-up very compelled me to take a look at and do it! Your writing taste has been surprised me. Thank you
    majortotositepro2
    racesiteinfo2
    oncasinositeinfo2
    totopickpro2

    VálaszTörlés
  13. Online casinos are packed with all the games you’ll find in any land casino.스포츠토토

    VálaszTörlés
  14. This is one of the best website I have seen in a long time thank you so much.
    바카라사이트

    VálaszTörlés
  15. Thank you for providing a good quality article.
    카지노사이트

    VálaszTörlés
  16. This article is very helpful and interesting too. Keep doing this in future. I will support you.
    토토

    VálaszTörlés
  17. Thanks for sharing this marvelous post. I m very pleased to read this article.
    카지노사이트

    VálaszTörlés
  18. you’re in reality a good webmaster. The website loading velocity is amazing. 바카라사이트

    VálaszTörlés
  19. Hi , “What would I do without you? You’re wonderful. ” . دانلود آهنگ راغب شب

    VálaszTörlés
  20. I like the helpful info you provide in your articles. I’ll bookmark your blog and check again here frequently. I’m quite sure I’ll learn plenty of new stuff right here! Good luck for the next. 스포츠토토

    VálaszTörlés
  21. Looking at this article, I miss the time when I didn't wear a mask. 오공슬롯 Hopefully this corona will end soon. My blog is a blog that mainly posts pictures of daily life before Corona and landscapes at that time. If you want to remember that time again, please visit us.

    VálaszTörlés
  22. I'm impressed, I must say. Actually rarely can i encounter a blog that's both educative and entertaining, and without a doubt, you could have hit the nail about the head. Your idea is outstanding; the thing is something that too few individuals are speaking intelligently about. We are delighted that we came across this around my try to find some thing with this.메이저사이트


    VálaszTörlés
  23. I figure this article can be enhanced a tad. There are a couple of things that are dangerous here, and if you somehow managed to change these things, this article could wind up a standout amongst your best ones. I have a few thoughts with respect to how you can change these things. 메이저놀이터


    VálaszTörlés
  24. Your skill is great. I am so grateful that I am able to do a lot of work thanks to your technology.메이저사이트 I hope you keep improving this technology.


    VálaszTörlés