Mint azt már korábban ígértem szeretnék azon olvasóimnak segítséget adni, akik háziasszonyként , édesanyaként szeretnék meglepni családjukat vagy gyermekeiket egy házi készítésű tortán elhelyezett, saját készítésű marcipán figurával. Szeretném előre leszögezni, hogy ezekkel a figurákkal nem az a célom, hogy villogjak a tudásommal,(mert tudok komolyabb figurákat is ) hanem szeretnék minél több otthon fellelhető eszközökkel dolgozni. Igyekszem minél egyszerűbb és otthoni körülmények között kivitelezhető formákat mutatni. Színes marcipánt bárki beszerezhet a nagyobb bevásárlóközpontokban . A mai figurákhoz nem kell más , mint egy kés illetve egy gömbölyű végű toll. A marcipánt használat előtt alaposan gyúrjuk át és egy kevés étkezési keményítőt is gyúrjunk bele a tartás elősegítése miatt. Figyeljünk rá, hogy minden figuránál a legfontosabb az, hogy az alapformák legyenek szépen simára kidolgozva mert így lesz a végső alakzat szemet gyönyörködtető.
Az első figura egy kutyus lenne. Azért is mert könnyen elkészíthető és azért is mert minden gyerkőc rajong értük. Az alapszínek begyúrása után egy nagyobb dió nagyságú barna marcipánból formáljunk előbb ey golyót és ezt szép simára gömbölyítsük ki, majd sodorjunk belőle egy rudat, aminek az egyik fele legyen vékonyabb.Kés segítségével vágjuk be mind a két végét kb: 1/3 részben , majd forgassuk ki a lábakat egymás mellé. Ezután ültessük fel a kutyus testét és formázzuk ki a lábakat.ujjainkkal óvatosan csípjük össze a hátsó lábakat, a mellső lábakat pedig kés segítségével mintázzuk meg.A figura fejét egy kisebb méretű gombócból formált csepp alakból készítjük, melynek a hegyesebbik végét egy toll segítségével óvatosan visszahajtjuk . Ez lesz a kutyus pofija, amit a testre felhelyezünk, majd a toll gömbölyű végének segítségével szemgödröket nyomunk bele. Ebbe tesszük a fehér, majd a fekete kis marcipán golyókat. A kutyus fülének, orrának és farkának felrakása után már csak a csont készítése maradt, amit egy kicsiny darab fehér marcipán rudacska két végének tollal való benyomásának eredményeként kapunk.
Remélem mindenkinek tetszik a kezdeményezésem és legközelebb velem készíti el majd a katica és a méhecske figurát is :) Ígérem hamarosan készítek majd sokkal bonyolultabb és nehezebb figurákat is , de valahol ugye el kell kezdeni ezeket a bejegyzéseket is és mégsem kezdhettem a legnehezebbekkel( kis türelmet)
Annyira jó!Nagyon rendes Tőled!Köszönöm!
VálaszTörlésNagyon cuki a kutyi és az elkészítése olyan egyszerűnek tűnik. Jó ötlet ez a fázisfotós okítás. :)))
VálaszTörlésNagyon szuper,és így elsőre egyszerűnek is tűnik,köszönöm hogy megosztod ,segítesz,2 éves kislányom imádni fogja a próbadarabokat:))))
VálaszTörlésMivel semmi szobrászvéna nem szorult belém, eddig még egy almát se tudtam rendesen megformázni.
VálaszTörlésMost majd a segítségeddel megpróbálkozom én is figurákkal. Az unokáim imádják a kutyákat (élőben),remélem majd örülnek tortán is neki.
Nagyon figyelemre méltó a blogod.Rendszeres olvasód leszek.
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat Marisz, örülök, hogy a munkáim elnyerték a tetszésedet és ha rendszeresen látogatsz akkor mutatok még sok praktikát, amit egy háziasszony is elsajátíthat a családja érdekében.
VálaszTörlésvicces fiú vagy...
VálaszTörléssima, egyszerű tollal csinálod, mintha azzal is, mi is, könnyedén le tudnánk másolni
:)
kicsit olyan, mint mikor mondja a bűvész: "vigyázat, most csalok!"
pedig ha jól sejtem, a titok a kezedben van, az agyadban, a kézügyességedben, a tehetségedben
azért megpróbálom....
Nagyon szuper. Én személy szerint nagyon örülök, hogy ilyen egyszerű dolgokkal, megmutatod hogy lehet klassz figurákat készíteni. Már én is próbáltam kutyust de szegény a kukában végezte mert annyira nem sikerült, viszont ezzel a módszerrel egyszerűbbnek tünik mint hozzá rakosgatni a lábakat :) Köszi :)
VálaszTörlésBEAUTIFULL
VálaszTörlésez annyira tuti :)
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon szuper hogy így elmagyarázod. Bár először azt hiszem, gyurmával próbálkozom. :)
VálaszTörlésHát én oda s vissza vagyok magamtól, hogy készítettem ma egy ilyen kutyuskát... köszönöm az ötletet, a csont mellé kapott még egy piros pöttyös labdát is. 100% sikerélmény :)
VálaszTörlésNekem a Thomas és barátai figuráival kell megküzdenem, azt sem tudom hol kezdjem :-(
VálaszTörlésEgy barátom mesélt nekem egy új hobbi lehetőségről, amit szabadidőmben élvezhetek. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom, és az interneten keresgéltem. Így találtam rá egy magyar kaszinó oldalak oldalra, amely nagyon jól felépített és rengeteg különféle játékot kínál. Az oldal könnyen navigálható, és az összes szükséges információ elérhető. Különösen tetszettek a bónuszok és promóciók, amelyek folyamatosan frissülnek és új lehetőségeket kínálnak. Az egyik legjobb ajánlat az üdvözlő bónusz volt, amely sok nyerési esélyt kínált. Az oldalon található hűségprogram is nagyon vonzó volt. Nagyon élveztem a játékot ezen az oldalon, és biztosan visszatérek még játszani.
VálaszTörlés