Akik ismernek talán tudják jól, hogy közvetlen ember vagyok és igyekszem megtalálni a közös hangot az emberekkel. Az ismertséggel járó érdeklődést nehezen kezeltem, kezelem sok esetben a mai napig is, de igyekszem természetesen mindenki közeledését viszonozni. Fura világ ez bevallom és erről már néhányszor írtam is pár gondolatot a múltban. Alapesetben van egy határvonal amit képzeletben húztam meg és azon túl nem igazán engedek tovább senkit. De a mai posztom főszereplőjét már sok éve átengedtem ezen a határvonalon és bevallom nem volt ez véletlen …
Erzsikét jó néhány évvel ezelőtt ismertem meg személyesen egy kiállítás alkalmával. Bár előtte már jó ideje követte és figyelte a munkásságom, mégis csendesen a háttérben maradt mindig, semmi feltűnés, mert Erzsike ilyen volt .
Nem volt regisztrált oldala a közösségi médiában, de anélkül is látta és kereste a napi Józsi tortákat !
Amikor megismertem személyesen nagy hatást gyakorolt rám a személyisége és a története. Elkezdtünk barátkozni és a kapcsolatunk szép lassan kiforrott és nagyon közel engedtem magamhoz, túl azon a bizonyos határon , amit húztam magam körül. Emberileg, érzelmileg is éreztem, hogy kellek , számítok neki és ez annyira kedves volt, sosem tolakodó, hogy elkezdtem én is kötődni hozzá. Sokat leveleztünk, néha telefonon is beszélgettünk, majd a személyes találkozások is rendszeresek lettek, még ha ritkán is , de annál impulzívabban éltük meg mind a ketten.
Erzsike sok éven át harcolt! Azzal a bizonyos kórral (bocsánat, hogy a fene egye meg …. )
Éreztem, mert nem lehetett nem érezni, hogy kellek neki , kell egy kis darab a lelkemből és a szívemből neki , de ezzel együtt én is kaptam tőle , lelki és testi töltést egyaránt. Szimbiózis lett ez kettőnk között és idővel ez csak erősebb lett.
Tudtunk egymásról sokat , megéreztük egymás gondjait és ha találkoztunk Ő egy vidám kislányra hasonlított leginkább :) Nem feledem néhány éve mikor elsőként ellátogatott hozzám az új szalonba .
Kinéztem a kirakaton és megláttam Őt, szinte repült felém és percekig csak ölelt és ölelt, majd újra ölelt … Majd beszélgettünk, és közben egymás kezét szorongattuk... életem !
Rengeteg volt a gond , a fájdalom, a küzdelem, de minden huss .. elillant , elrepült és csak mi voltunk , egymásnak ! Minden találkozáskor túl vállalta magát , csak hogy láthasson , megküzdött minden alkalommal, hogy eljusson hozzám. Nehéz volt , de megcsinálta és jött … imádtam érte !
Tisztelt, szeretett és minden gondolatában, ott volt a féltés, a mondataiban és a szemében a szeretet!
Aztán folytattuk és minden évben volt egy, két találkozás, hosszas beszélgetés, szimbiózis...
Aztán a kór az a kegyetlen.... éreztem tudtam , Ő is tudta...mind tudtuk … de hátha....talán...
Küzdött és szeretett ! Remélt és hitt! Alázatban, emberségben és tisztességben , empátiában , nem volt senki hozzá fogható ...senki...mert nem , ilyen nincs több a földön én ebben biztos vagyok !!!
Úgy szeretlek Józsi ! Úgy szeretlek és aggódom érted, mintha az én gyermekem lennél... Vigyázz magadra és ne vállald túl magad, mert egészség és élet csak egy van ! Hajtogatta minden alkalommal És így lettem én az Ő fogadott fia :)
Sokat nevettünk ezen az utóbbi években, de tudtam ez tényleg így van, tényleg aggódik.
A rajongás, mint fogalom, megfoghatatlan és számomra felfoghatatlan is, de ha valaki rajongva szeretett, akkor az Erzsike volt. Ő volt az egyes számú és marad is nekem. A rajongásból lett barátság igazi példája, csupa emberi pillanattal és értékkel …
Néhány éve mikor Andi a lánya, vitt neki sütit amit küldtem és a dobozra írtam neki néhány sort , Erzsike kivágta a soraim és a szalon logóját és egy kis keretbe foglalta.
Az ágya mellett volt, sokszor vitte magával amerre ment a lakásban épp, mert az voltam én neki …
Mikor legutóbb találkoztunk nála , akkor mesélte el és mutatta meg nekem.
Erőt kapott és én is tőle... szimbiózis …
Ez volt Ő !
Drága Erzsike !
Azt mondják, ami felkerül a világhálóra örökre megmarad ! Akkor ez legyen is így , mert ha valaki egybeforrott a Torta és Karamell névvel, akkor te mindenképp .
Sokszor gondolkodtam el azon, hogy miért én, miért épp én lettem az akit a barátságodba fogadtál és a szereteted a magáénak tudhatta. Ma sem értem, de azt tudom, hogy semmi sincs véletlen az életben és nekem, neked , helyünk volt egymás életében . Ezernyi emléket és érzést hagytál meg nekem .
Soha nem feledlek!
Lengyel József