A hétvégén egy olyan esküvő részese voltam, melyen a menyasszony az én csodálatos húgom volt és lépésről lépésre végigkísértem őket a nap folyamán, na de ne szaladjunk ennyire előre...
Sok előkészület és intézkedés előzte meg Evelin és Norbert esküvőjét, amely augusztus 13-án a kerekegyházi Varga Tanyán köttetett meg. A helyszín csodás volt és az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk, tehát minden adott volt egy szép szertartáshoz és az azt követő lakodalomhoz :)
Abban a megtisztelő felkérésben volt részem, hogy én lehettem a húgom tanúja és bevallom belső feszültséggel vártam, mikor közeledett a szertartás helyszínére . Csodás hercegnőként érkezett vőlegénye mellé és én gombóccal a torkomban álltam mellettük és vettem tudomásul igazán, hogy az a szép kislány, aki mellettem felcseperedett, igazi nővé érett és elindul párjával a nagy közös élet felé !
Nagyon szép és megható szertartások voltak , majd a klasszikus fotózást és gratulációt követően egy limonádébárban mindenki felfrissülhetett, néhány pogácsa kíséretében. Az ifjú pár közben egy kis kreatív fotózáson örökítette meg a pillanatot, ami az életük új fejezetét nyitja meg és ezt követően a vacsora helyszínéhez érkezve, kezdetét vette a lakodalom...
A helyszínen desszertbüfé szolgált látványelemként és az estét megédesítendő frissítő finomságokkal. Nem volt kérdés, hogy a legszebbet és legjobbat hozzam ki magamból és természetesen szerettem volna kitenni magamért, hiszen mégis csak a húgomról van szó :)
A helyszínhez mérten próbáltam mindent hozzáillően és élettel telivé tenni. Nyárra való tekintettel készítettem gyümölcsös és könnyed desszerteket illetve tortákat az asztalra, némi macaron és töltött keksz kíséretében. természetesen a csokoládés finomságok sem maradhattak el, mert ugye sokan vagyunk, akik a csokoládé bűvkörében élünk :)
Az ízek tekintetében szerepelt a repertoárban a gesztenyés-áfonyás, pisztácia-vanília, rózsavizes-eper, kapucsínó, oreo-meggy kombináció, de ét csokoládés falatkák és sütinyalókák, málnás-mascarponés torták is jelen voltak :)
Málnás, áfonyás és csokoládés macaronokkal és narancsos-csokoládés , marcipános kekszekkel is kiegészítettem a választékot...
A desszertasztalon minden tortatartókra és kínálótálakra volt elhelyezve, természetesen rengeteg virág dekoráció kíséretében...
Az esküvő egyik fénypontja az esküvői torta , amely most sem maradhatott el . Nem gondoltam volna, hogy ekkora feladat lesz, hiszen nap mint nap ebben élem az életem, de mivel a legjobbat szerettem volna az egyetlen testvéremnek és párjának, sokat hezitáltam a színeken és a formavilágon, illetve a tortakollekció összeállításán.
Az egyetlen dolog ami biztos volt, hogy a központi tortának szedres-mákos kombinációnak kell lennie, mert a pár mindkét tagja évek óta rabja már az íznek.
A húgom finomságához, Norbi egyéniségéhez és a helyszín hangulatához igyekeztem igazodni és a végeredményt a reményeim szerint minden vendég és a pár maga is szerette :)
Finom letisztult kollekció született, melynek burkolata ekrü és fehér kombináció volt. A virágok színei a terem dekorációjának csodás virágaihoz illeszkedtek . Kísérő desszertek és cupcake variációk kíséretében...
Mécsesekkel és szigorúan elrejtett tűzijátékokkal lett teljes az asztal összképe, melyet boldogan adtam át testvéreméknek :)
Csodás este volt , tele érzelemmel és családi szeretettel. Reményeim szerint mindenki érezhette azt az összetartozást, ami a családunkat jellemzi , és minden vendég jól érezte magát ...
Kedves Evcsi és Norbi !
Szavakkal nehéz megfogalmazni, mennyire szeretlek benneteket és mennyire boldog vagyok, hogy egymásra találtatok ! Bárki láthatja, hogy mennyire egymásnak vagytok teremtve és a hétköznapokban is mennyire kiegészítitek egymást . Amellett, hogy nagyon szépek vagytok egymás társaságában, a belső értékeitek és érzéseitek is kivetülnek körétek és azt kívánom, hogy maradjatok mindig ilyenek, amilyenek vagytok ...
Drága hugicám , én annyira büszke vagyok rád, amilyen gyönyörű nővé váltál és ahogyan irányítod a saját életed ! Éld meg a házasság minden szépségét és az összetartozás örömét , és ne feledd el, hogy a hétköznapok öröme is csak rajtatok múlik.. Norbi (sógorom ) már kimondhatom :) Kérlek vigyázz nagyon a testvéremre és szeretném, ha tudnád, hogy büszke vagyok rá, hogy a családunk tagjává váltál !
Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok és az élet minden területén tudjátok, hogy vagyok nektek és bármiben számíthattok rám, amíg csak élek !!!
Azt hiszem erre a napra rajtatok kívül még sokan szeretettel gondolnak majd vissza évek múltán is ...
Nagyon hálás vagyok, amiért olyan barátaim vannak, akik a segítségemre, illetve a segítségünkre voltak a készülődésben és a nap lebonyolításában !
Szeretnék köszönetet mondani Halász Éva HALASZEVA barátomnak, amiért vállalta, hogy a testvérem csodálatos menyasszonyi ruháját és menyecskeruháját elkészíti és a nap folyamán segítségére volt az öltözködésben, készülődésben, illetve, hogy a jelenlétével és társaságával emelte az est fényét .
Igazi barát vagy Éva és hálásan köszönöm, hogy megtisztelted a családom a segítségeddel ! Míg élek hálás leszek neked !!! Ennél csodásabb nem lehetett volna egyik ruha sem , és érződött a szeretet amellyel készítetted ...
Nagyon hálás vagyok Szabó Móni FLEUR&BALLONDEKOR barátomnak is, aki a helyszínen mindenben a maximumot nyújtotta és a tökéletes környezetet megalkotta az esküvő minden helyszínén ! Olyan csodás virágokkal és kiegészítőkkel láttál el mindent, hogy ennél szebb , nem is lehetett volna . Minden tökéletesen olyan volt, amilyennek, megálmodták a fiatalok, de talán még több is, mert látszott, hogy a szíved is benne volt ! Hálásan köszönöm neked , igazi barát vagy ...
Nagy köszönet jár még Kövesdi Réka KÖVESDIRÉKAFOTOGRÁFIA barátomnak is, aki a pár minden öröm pillanatát megörökítette és egész nap fáradhatatlanul követte őket. A képek csodásak lettek amiket eddig láttam és biztos vagyok abban, hogy a többi kép is olyan lesz, mint amilyen szívvel és lélekkel voltál jelen a nap folyamán ! Köszönöm a barátságod és azt a hozzáállást amivel dolgoztál...
Csodálatos hétvége volt, tele izgalommal és érzelemmel. Minden adott volt, hogy a szerelmesek úgy induljanak el a közös úton, hogy méltó emlékek maradjanak a szürkébb hétköznapokra is . Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok és emlékezzetek erre a napra , a minden itt kezdődött napra amíg világ a világ !
Szeretlek benneteket !
Fotók : Kövesdi Réka
Dekoráció : Szabó Móni
Menyasszonyi ruha : Halász Éva
Torta és desszertek Torta és Karamell Szalon
Lengyel József