2019. május 5., vasárnap

Ehető hasonmásom lett Kismárton Máténak köszönhetően !

Hihetetlen kis történet amit ma meg szeretnék osztani veletek !
A tegnapi nap folyamán épp dolgoztam Budapesten egy rendezvényen, amikor egymás után jöttek az üzenetek Én nagy munkában voltam, közben nem is értettem az egészet , hogy mit keres egy engem ábrázoló ehető hasonmás Essenben ?
Közben dolgoztam tovább és igyekeztem nem arra gondolni, hogy ki volt az aki ezt elkövette, de persze más sem járt az eszemben :)))
Aztán persze összeállt a kép és kiderült, hogy Kismárton Máté ígéretes cukrász kolléga volt az aki készítette .
Mátét, már ismerem egy ideje és találkoztunk is néhány alkalommal az elmúlt években . Tisztelem a munkáját és a szorgalmát, és azt gondolom, ígéretes jövő áll előtte , mert szakmailag és emberileg is minden adottsága meg van hozzá !

Máté példaképként tekint rám  ( uhh.. ezt de nehéz volt most leírni :))) és ezt nem rejtette el eddig sem, ez nagyon megtisztelő  .
De hogy engem válasszon témának a munkájához és formáljon meg engem, a szalont stilizálva és a tortáimat, ez több mint durva bevallom …
Csak kapkodtam a levegőt ahogy láttam a képeket amit küldött nekem és azt gondoltam ilyen nincs !
Van Németországban egy hasonmásom egy ehető verzió belőlem :)))
Ez nagyon durva ! Kész vagyok teljesen .
Máté elmesélte, hogy tavaly óta gyűjtögeti a képeket rólam és tervezi a kivitelezést .

Sokan ismeritek el a munkám és a szakmai elhivatottságom, de az amit most kaptam az több mindennél bevallom, és ezt feldolgozni kell egy kis idő !
Aki ismer az tudja, hogy vállalom az érzéseimet és vállalom azt, hogy az érzéseim vezérelnek.
Ez pedig most mindent visz !

Nagyon köszönöm Máté, hogy megtiszteltél , hogy én lettem a téma a munkádhoz, a meglepetést  és az egészet úgy ahogyan van, ahogyan vagy :)
Ritkaság, hogy valakivel megtaláljam a hangot a távolság és minden más ellenére is, de veled az első levélváltás óta töretlen és remélem ez így is marad sokáig ! Nagyon sok sikert kívánok neked a jövőben és váltsd valóra az állmaid ! Mondanám, hogy az én álmom már valóra váltottad, de nem álmodtam saját mellszoborról életemben :))))
 IMÁDOM !

Lengyel József

Néhány képet kértem Mátétól a versenymunkájáról és a készítés fázisairól .
Pillantsatok bele ti is , hogyan készült mindez :











2019. február 24., vasárnap

Rajongásból barátság . Erzsike emlékére !




Akik ismernek talán tudják jól, hogy közvetlen ember vagyok és igyekszem megtalálni a közös hangot  az emberekkel. Az ismertséggel járó érdeklődést nehezen kezeltem, kezelem sok esetben a mai napig is, de igyekszem természetesen mindenki közeledését viszonozni. Fura világ ez bevallom és erről már néhányszor írtam is pár gondolatot a múltban. Alapesetben van egy határvonal amit képzeletben húztam meg és azon túl nem igazán engedek tovább senkit. De a mai posztom főszereplőjét már sok éve átengedtem ezen a határvonalon és bevallom nem volt ez véletlen …






Erzsikét jó néhány évvel ezelőtt ismertem meg személyesen egy kiállítás alkalmával. Bár előtte már jó ideje követte és figyelte a munkásságom, mégis csendesen a háttérben maradt mindig, semmi feltűnés, mert Erzsike ilyen volt .
Nem volt regisztrált oldala a közösségi médiában, de anélkül is látta és kereste a napi Józsi tortákat !
Amikor megismertem személyesen nagy hatást gyakorolt rám a személyisége és a története. Elkezdtünk barátkozni és a kapcsolatunk szép lassan kiforrott és nagyon közel engedtem magamhoz, túl azon a bizonyos határon , amit húztam magam körül. Emberileg, érzelmileg is éreztem, hogy kellek , számítok neki és ez annyira kedves volt, sosem tolakodó, hogy elkezdtem én is kötődni hozzá. Sokat leveleztünk, néha telefonon is beszélgettünk, majd a személyes találkozások is rendszeresek lettek, még ha ritkán is , de annál impulzívabban éltük meg mind a ketten.
Erzsike sok éven át harcolt! Azzal a bizonyos kórral (bocsánat, hogy a fene egye meg …. )
Éreztem, mert nem lehetett nem érezni, hogy kellek neki , kell egy kis darab a lelkemből és a szívemből neki , de ezzel együtt én is kaptam tőle , lelki és testi töltést egyaránt. Szimbiózis lett ez kettőnk között és idővel ez csak erősebb lett.
Tudtunk egymásról sokat , megéreztük egymás gondjait és ha találkoztunk Ő egy vidám kislányra hasonlított leginkább :)  Nem feledem néhány éve mikor elsőként ellátogatott hozzám az új szalonba .
Kinéztem a kirakaton és megláttam Őt, szinte repült felém és percekig csak ölelt és ölelt, majd újra ölelt … Majd beszélgettünk, és közben egymás kezét szorongattuk... életem !
Rengeteg volt a gond , a fájdalom, a küzdelem, de minden huss .. elillant , elrepült  és csak mi voltunk , egymásnak ! Minden találkozáskor túl vállalta magát , csak hogy láthasson , megküzdött minden alkalommal, hogy eljusson hozzám. Nehéz volt , de megcsinálta és jött … imádtam érte !
Tisztelt, szeretett és minden gondolatában, ott volt a féltés, a mondataiban és a szemében a szeretet!
Aztán folytattuk és minden évben volt egy, két találkozás, hosszas beszélgetés, szimbiózis...

Aztán a kór az a kegyetlen.... éreztem tudtam , Ő is tudta...mind tudtuk … de hátha....talán...
Küzdött és szeretett ! Remélt és hitt! Alázatban, emberségben és tisztességben , empátiában , nem volt senki hozzá fogható ...senki...mert nem , ilyen nincs több a földön én ebben biztos vagyok  !!!

Úgy szeretlek Józsi ! Úgy szeretlek és aggódom érted, mintha az én gyermekem lennél... Vigyázz magadra és ne vállald túl magad, mert egészség és élet csak egy van ! Hajtogatta minden alkalommal  És így lettem én az Ő fogadott fia :)
Sokat nevettünk ezen az utóbbi években, de tudtam ez tényleg így van, tényleg aggódik.

A rajongás, mint fogalom, megfoghatatlan és számomra felfoghatatlan is, de ha valaki rajongva szeretett, akkor az Erzsike volt. Ő volt az egyes számú és marad is nekem.  A rajongásból lett barátság igazi példája, csupa emberi pillanattal és értékkel …
Néhány éve mikor Andi a lánya, vitt neki sütit amit küldtem és a dobozra írtam neki néhány sort , Erzsike kivágta a soraim és a szalon logóját és egy kis keretbe foglalta.
Az ágya mellett volt, sokszor vitte magával amerre ment a lakásban épp, mert az voltam én neki …
Mikor legutóbb találkoztunk nála , akkor mesélte el és mutatta meg nekem.
Erőt kapott és én is tőle... szimbiózis …

Ez volt Ő !


Drága Erzsike !

Azt mondják, ami felkerül a világhálóra örökre megmarad ! Akkor ez legyen is így , mert ha valaki egybeforrott a Torta és Karamell névvel, akkor te mindenképp .
Sokszor gondolkodtam el azon, hogy miért én, miért épp én lettem az akit a barátságodba fogadtál és a szereteted a magáénak tudhatta. Ma sem értem, de azt tudom, hogy semmi sincs véletlen az életben és nekem, neked , helyünk volt egymás életében . Ezernyi emléket és érzést hagytál meg nekem .
Soha nem feledlek!


Lengyel József