2017. május 30., kedd

Sziszi és András nagy napja

Ismét egy kedves történet, melynek a részese lehettem egy picit én is .

Még hónapokkal ezelőtt találkoztam a fiatalokkal a szalonban és ismerkedtem meg velük . Már ahogyan találkoztunk tudtam, hogy ismét egy "szeretem " párral hozott össze az élet, pontosabban Landesz Kati a Creative Weddings by Landesz Kati Esküvőszervezés  tulajdonosa. Imádok Katival dolgozni, mert mindig ráhangolódik a párokra és kézben tartja az eseményeket a helyszíneken !



Sziszi és András olyan pár, akin külső szemlélőként is látható, ahogyan figyelnek egymásra és az összhang kettejük között tökéletes. 
A személyes megbeszélés és kóstolás alkalmával szinte rögtön megtaláltuk a közös hangot és éreztem a bizalmat felőlük  irányomban.  Jó volt, ahogy szépen körvonalazódott minden és kialakult a tortaelképzelés, ami nekik készül és csak az övék lehet ...

A tortaasztal összetételében egy három szintes torta volt a központi elem és emellett egy kisebb zsúrtortát is hozzá terveztem, néhány apró desszert kíséretében.
Ízekben a gesztenyés-áfonyás, a csokoládé trilógia és az epres mascarponés ízeket választották.
A torta  burkolata vajszín lett és ezen púder, pasztell rózsaszín és mályva színben készítettem romantikus csokrot.
Ugyanez a dekoráció vonult végig a kis kollekció minden elemén .




A helyszínen én is kint voltam egy picit és meglestem Őket. Jó érzés a szívemnek, ha jó embereknek dolgozhatok, és emellett olyanoknak, akik értékelik a munkát ami egy egy tortában benne van.  Csodás volt minden a helyszínen és szuper kis csapat dolgozott a háttérben , hogy a vendégek jól érezzék magukat. 
A tortaasztalhoz mécsesek és élővirágok is párosultak az összképet még teljesebbé téve . Mielőtt eljöttem a helyszínről még a tortaasztalt is összekészítettük Mónival és Anikóval a
Fleur&BallonDekor  jóvoltából . Móni és Anikó igazán szívvel és lélekkel dolgoztak és a helyszín fantasztikus dekorációt kapott !
Bekészítettük még a desszertasztalt is , hogy már a vizuális látvány is fogadja a vendégeket . Néhány kis desszertet felhelyeztünk a csodás helyszín desszertasztalára és szépen a háttérbe vonultunk, hogy ne zavarjuk a résztvevő vendégeket ...

Drága Sziszi és András !

Csodás emberek vagytok és részemről volt megtiszteltetés, hogy beengedtetek életetek első közös nagy napjába ! Jó volt látni a boldogságot az arcotokon és  kicsit bepillantani a kulisszák mögöl :)
Ha közhelyes lehetek kicsit, akkor azt kell mondjam, hogy ti egymásnak vagytok teremtve és ezt bárki láthatta, aki jelen volt, de ha csak a képeket nézi bárki, akkor is ott a pillanat rajtuk, a ti nagy pillanatotok !
Kívánok nektek nagyon sok boldogságok, örömet és szerelmet és azt, hogy becsüljétek megy egymást ugyanúgy , ahogyan eddig, mert mindketten fantasztikus emberek vagytok :)

Nagyon köszönöm a fotókat Petrilla Szabolcsnak :  Petrilla Photography – www.petrillaphotography.com  A képeken rajta van az a bizonyos pillanat :)   Imádom !


Helyszín : Playa Luna

Lengyel József


2017. május 22., hétfő

Erika és Dani nagy napja

Egy olyan esküvő történetét hoztam ma nektek, ami minden szempontból a kedvenceim közé tartozik már . Erika és Dani még az Őszi Esküvő Kiállításon keresett meg engem, hogy szeretnék, ha a nem mindennapi tortájukat én készíteném majd el. Meg is kerestek később a tavaszi időpont foglaláskor és egy személyes találkozó alkalmával megbeszéltük a részleteket.
Az esküvőre az elmúlt hétvégén került sor és az emlékek még elég frissek, ahhoz, hogy leírjam nektek a történteket ...

A tortaasztal egy 50 fős, kis esküvőre készült és a színkód, a fekete volt . Aki ismer , az tudja, hogy ha valaki kimondja nekem a bűvös fekete torta szót, az máris  egy nagy szívdobbanás nekem, mert ebben a színben lelem a legnagyobb örömöm készítés során .
Az asztal központi tortája egy 3 szintes fekete torta volt , melynek minden szintjét ezüst füstlappal koptattam meg. Néhány szellős és impozáns virágot is elhelyeztem rajta, ügyelve arra, hogy a torta sziluettje ne vesszen el a virágok alatt ! Készült még hozzá néhány csodás kis apróság is : cukcake-ek, desszertek, fekete-áfonyás macaronok, és sokféle poharas desszert is. Néhány linzert is készítettem, a tetején szürkés-fekete  fondant koronggal , hogy az asztal elég buja és játékos legyen .
A desszertek az áfonya bűvkörében készültek, mert áfonyás túró,áfonyás mascarponés és áfonyás gesztenyés ízeket használtam, no és persze az elmaradhatatlan kedvencem, a Miss Jamaicát ...

Vasárnap estefelé vittem ki a helyszínre a tortaasztalt és igyekeztem olyan csodás összhangot összerakni a finomságokból, amit remélt a pár .
Fekete abroszt vittem és csupa ezüst, szürke és fekete tartót, valamint modern mécsestartó kelyheket, amikkel az összkép egy csoda lett ...

Amikor elkészült az asztal nagyon vártam, hogy a pár hogyan fogadja majd és persze a násznép reakciójára is kíváncsi voltam a nem mindennapi asztal fogadtatásáról...

A helyszínen az asztalt szépen begördítették a pár elé és láttam az arcokon, az arcukon, a fogadtatás örömét. Mindenki kicsit meglepődve és ámuldozva fogadta és kedves tapsban törtek ki a résztvevők.
A pár arcát nézve nagyon megkönnyebbültem és örültem, mert mindig addig tart az izgalom, amíg nem látom a reakciókat . Csoda édesek voltak így együtt, a pár és a tortaasztal . Nekik lett teremtve ez a különleges édes  kompozíció és persze kicsit nekem is, mert az elmúlt idők legkedvesebb élményét kaptam cserébe .





Kedves Erika és Dani !

Nagyon köszönöm, hogy engem választottatok a nagy nap megédesítésére. Örülök, hogy megbíztatok bennem és engedtétek, hogy szabadon garázdálkodjam a tortáitokkal :) Mindenkinek örömmel dolgozom, aki becsüli a munkám és tiszteli az elhivatottságom, de veletek itt minden hatványozottan működött. Az első találkozás óta beloptátok magatokat a szívembe és azt gondolom, hogy nem felejtem el ezt az élményt sosem. Sok párral találkozom és azt gondolom, hogy elég jó vénám is van ahhoz, hogy lássam, ki mennyire való egymásnak, de ti bizton állíthatom, hogy egymásnak lettetek teremtve :) Annyira stimmel minden rezdülésetek és annyira figyeltek egymásra, hogy az külső szemlélőként is feltűnő . Kívánok nektek nagyon sok boldogságot és közös örömet a következő sok sok évre és kívánom, hogy minden úgy alakuljon majd az életetekben, ahogyan azt szeretnétek, mert megérdemlitek ! Természetesen még sok sok " Józsi tortát " is kívánok nektek, mert örömmel bármikor :)))




Nagyon köszönöm a Viator Étterem személyzetének rugalmasságát és segítőkészségét is !


Lengyel József